Újra testépítő versenyt rendeznek Ungváron
Április 12-én tartják a megyei testépítő és fitneszversenyt Ungváron.
Április 12-én tartják a megyei testépítő és fitneszversenyt Ungváron.
Március 23-án tartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete, a Kárpátaljai Megyei Fogyasztási Szövetkezetek székházában, Ungváron.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az ungvári főkonzulátuson és beregszászi konzulátuson munkanapokon, közép-európai idő szerint reggel 6 óra és este 21 óra között személyesen vehetik át a szavazólapjukat tartalmazó borítékokat.
Több mint százan tüntettek a kárpátaljai járások új vezetőinek kinevezése ellen csütörtökön Ungváron, azzal vádolva Valerij Luncsenko kormányzót, hogy nem makulátlan hivatali múlttal rendelkező vezetőket akar kinevezni az ukrajnai megye 13 járásának az élére.
Magyarország és Kárpátalja stratégiai együttműködéséről, a határinfrastruktúra közös fejlesztéséről, a magyar kisebbség helyzetéről és a két országot érintő energetikai kérdésekről tárgyalt Kárpátalja megye vezetőivel szerdán Ungváron Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki egynapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára.
Nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adtak át március 15-én Ungváron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.
UNGVÁR. Magyarországnak az egész ukrajnai konfliktusban a kárpátaljai magyarok biztonsága számít leginkább, a kárpátaljai magyarság mindig számíthat a magyar kormányra, amely mindig mögötte áll – jelentette ki Répás Zsuzsanna szombaton Ungváron a március 15-i megemlékezésen.
Az Ukrajnában zajló események miatt nem rendezik meg áprilisban Ungváron a Tíztánc Európa-bajnokságot.
Március 19-én A hegedű, a cselló és a zenekar tavasza címmel koncertet tartanak Ungváron.
Lipschutz Salamon (Lipschütz Sámuel) sakkozó Ungváron született 1863. július 4-én.
End of content
End of content