Teherautónyi szemetet gyűjtöttek Ungváron
Az elmúlt hétvégén városrendezési napot tartottak Ungváron. A takarításban önkéntesek, valamint az állami intézmények és hivatalok dolgozói vettek részt.
Az elmúlt hétvégén városrendezési napot tartottak Ungváron. A takarításban önkéntesek, valamint az állami intézmények és hivatalok dolgozói vettek részt.
A Szent Alekszij Karpatoruszkij nevét viselő ungvári pravoszláv ifjúsági testvériség jótékonysági akciót szervez.
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség vizsgálatot rendelt el az Ungvári járásban, mivel korlátozták az állampolgárok jogait a vízkészlet szabad felhasználásával kapcsolatban.
Az Uzhgorod Open–2013 elnevezésű nemzetközi bálitánc-versenyre eddig a világ húsz országából több mint 85O pár igazolta vissza nevezését.
Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának (KIM) Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni kisiskolások évévé nyilvánította 2013-at. Hasonló címmel egy programot is életre hívtak, melynek révén az anyaországi illetékesek arról szeretnék meggyőzni a külhoni magyar szülőket, hogy magyar tannyelvű intézménybe írassák gyermekeiket. A pedagógiai és kulturális elemekből felépülő program egy körút keretében igyekszik elérni célját. A körút Szerbia,…
Viktor Pohorelov, Ungvár polgármestere április 17-én bejelentette, hogy a kárpátaljai megyeszékhely központjában hamarosan felújítási munkálatokat kezdődnek.
A Petőfi tér egy részét, mely jelenleg taxisok és egyéb autók parkolójaként szolgál, sétánnyá akarják átalakítani.
Április 15-én az ungvári Szent György római katolikus templomban ünnepélyes keretek között adták át a magyar nemzeti lobogót.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) jogi karának konferenciatermében a visegrádi négyek országainak rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövetei az egyetem rektorával és diákjaival találkoztak.
Odarka Dolgos, a híres festő, illusztrátor, a Kárpátaljai Festőművészek Egyesületének a vezetője munkáiból nyílt jubileumi kiállítás az Ungvár galériában.
End of content
End of content