Háborús bűntett gyanújával őrizetben
A nácik mintegy 300 zsidót Kassáról Ukrajnába deportáltak, s ott meg is gyilkolták őket. Csatáry kulcsszereplő lehetett.
A nácik mintegy 300 zsidót Kassáról Ukrajnába deportáltak, s ott meg is gyilkolták őket. Csatáry kulcsszereplő lehetett.
A Fókusz ukrán lap megjelentette Ukrajna kulturális városainak Top 20-as listáját. A rangsorban két kárpátaljai város is helyet kapott: Ungvár és Munkács.
Július 10-én a BM megyei főosztálya szervezetbűnözés elleni részlegének munkatársai a követelt összeg egy részének (1000 dollár) átvételét követően vették őrizetbe az Ungvári Városi Perinatális Központ helyettes főorvosát.
Mutatóujj nagyságú bogár „sétálgat” Ungvár egyik utcáján.
Motoros fesztiválra kerül sor július 12. és 14. között Ungváron.
Ungváron két cukrászmester úgy döntött, hogy múzeumot nyit, melyben a kiállítási tárgyak csokoládéból készült hírességek lesznek.
Július 5-én került megrendezésre az ungvári kerékpáros infrastruktúra fejlesztésével foglalkozó munkacsoport első ülése, melyen tisztviselők, állami szervek képviselői és civil aktivisták vettek részt. Az ülésen a kerékpár infrastruktúra kialakításának projektjéről, annak fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről volt szó.
Nagyezsda Holodnják, az ungvári perinatális központ főnővére közölte, hogy Ungváron 2012 első felében 1845 csecsemő született.
Járókelő dörzsölgeti az újonnan avatott kisméretű Svejk bronz szobrocskát Ungvár egyik sétányának korlátján.
Szabadkán megnyílt a Vajdaság első, egyben a Kárpát-medence ötödik üzletfejlesztési irodája.
End of content
End of content