Galaktikus csillaggyárat fényképezett le a Hubble
Galaktikus csillaggyárat kapott lencsevégre a Hubble, amelynek színpompás felvételeit az amerikai űrkutatási hivatal tette közzé honlapján.
Galaktikus csillaggyárat kapott lencsevégre a Hubble, amelynek színpompás felvételeit az amerikai űrkutatási hivatal tette közzé honlapján.
Az amerikai űrkutatási hivatal bejelentette: kiválasztották azokat az űrhajósokat, akik elsőként juthatnak majd fel a Nemzetközi Űrállomásra kereskedelmi űrhajóval. A tervek szerint a négy asztronauta már két év múlva kipróbálhatja azt az „űrtaxit”, amelyet magáncégek fejlesztettek ki.
A New Horizon a mai napon suhan el a Plútó-rendszer mellett, a randevúval a szakemberek képet kaphatnak a távolra szakadt, jeges égitestek képződményeiről is.
Több mint két hét hallgatás után ismét kommunikált a Rosetta űrszondával a 67P/Csurjumov-Greaszimenko üstökös magján lévő leszállóegysége, a Philae – jelentette be pénteken az Európai Űrügynökség (ESA).
Sikerrel csatlakozott vasárnap a Progressz M-28M jelzésű orosz teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) – jelentették a Moszkva környéki Koroljovban lévő, az űrrepüléseket irányító központból.
A Szaturnusz külső gyűrűje a feltételezettnél sokkal hatalmasabb – erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók a NASA széles látószögű infravörös felfedező műholdja, a WISE segítségével végzett megfigyelései alapján.
A harmadik fokozat hajtóművének leállása okozta az orosz Proton hordozórakéta lezuhanását – jelentette be a Roszkoszmosz vezetése pénteken.
Egy új alkalmazás lehetővé teszi, hogy bárki nyomon kövesse a NASA New Horizons űrszondáját, amint lassan történelmi randevúra készül a Plútóval.
Leírhatatlan érzés volt megpillantani Magyarországot az űrből – emlékezett vissza 35 évvel ezelőtti űrutazására Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) kedden.
Amerikai kutatók eredményei szerint nem az űrszemét, elszabadult aszteroidák, az utánpótlás hiánya, vagy egy segédrakéta hajtóművének meghibásodása veszélyes az űrhajósokra a hosszú távú űrutazások során, hanem a világűrben mindenütt jelenlévő kozmikus sugarak.
End of content
End of content