Hosszú négy, Gyurtáék egy-egy aranyat nyertek Szingapúrban
Hosszú Katinka szerdai négy győzelmével immár 117 egyéni vk-elsőségnél tart.
Hosszú Katinka szerdai négy győzelmével immár 117 egyéni vk-elsőségnél tart.
Ha ezúttal világrekordot nem is ért el, országos csúcsot két számban is megdöntött Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának hongkongi állomásán, a hétfői első napon, amikor is öt aranyat és egy ezüstöt nyert a Vasas normálmedencében világ- és Európa-bajnok versenyzője.
Gyurta Dániel világcsúccsal győzött 200 méter mellen vasárnap az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén.
Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik Zamárdi és Tihany között az I love Balaton 2x elnevezésű Balaton-átúszást.
Az időjárás előreláthatólag nem kedvez a szombatra tervezett, 32. Balaton-átúszásnak, ezért a szervezők egy héttel elhalasztják a versenyt.
Verrasztó Dávid 200 méteres vegyesúszásban harmadik lett a befejező napon a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi sorozat második állomásán, Franciaországban.
Idén a gyönyörű Magas-Tátra lábainál elterülő Iglóban rendezték meg a már hagyományosnak mondható Szlovák Paradicsom Kupa nemzetközi úszóversenyt.
Hosszú Katinka és Varga Dénes is az év legjobbjának bizonyult az Európai Úszó Szövetség hagyományos szavazásán.
Hosszú Katinka – akárcsak kedden, 100 méter pillangón – országos csúccsal nyert 100 m háton a rövidpályás világkupa-sorozat szingapúri állomásán, ahol a viadal szerdai napján három arany- és egy ezüstérmet gyűjtött, a két nap alatt együttesen pedig öt elsőséget és két második helyezést könyvelhetett el.
Verrasztó Dávid is erősítheti az európai csapatot a december 20-21-én Glasgowban rendezendő Európa-Amerika úszópárbajon.
End of content
End of content