Az ügyészség vizsgálatot indított a megyei közútkezelő szolgálat ellen
Október 11-én Dolha lakosai a közutak javítását követelve lezárták az egyik útkereszteződést, megbénítva ezáltal a közlekedést Szolyva, Huszt és Ilosva irányában.
Október 11-én Dolha lakosai a közutak javítását követelve lezárták az egyik útkereszteződést, megbénítva ezáltal a közlekedést Szolyva, Huszt és Ilosva irányában.
Idén 75 millió hrivnyát különítettek el a kárpátaljai utak javítására. Ez azonban a szükséges összegnek mindössze a 18 százaléka.
A Kárpátaljai Megyei Állami Közútkezelő Szolgálat augusztus 20-án szerződést kötött a Bitunova Ukrajina nevű közös ukrán–osztrák vállalattal, amely felújítaná a Kijev–Csap M-06-os autópályához tartozó, Munkács és Csap közötti autóút hat különálló szakaszát. A felújítandó rész hosszúsága összesen 8,43 km. Erre a célra 9,45 millió hrivnya áll a rendelkezésükre. A zaholovok.com nyomán.
Török vállalatok fogják javítani és építeni az ukrán utakat – jelentette ki Igor Praszolov gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter Ukrajnában.
Az Ukravtodor ukrán állami útkezelő vállalat 2013 június végéig az utakon felszámolja ígérete szerint a kátyúkat.
Néhány hét alatt szeretnék befejezni az útjavítási munkálatokat Ungváron – adta hírül a közútfenntartó szolgálat a megyei vezetésnek.
A kárpátaljai közútjavító vállalat aktívan munkához látott, elkezdődött az árkok tisztítása és a kátyúk befoltozása – adta közzé a transkarpatia.net hírportál, s képekkel támasztotta alá az útjavítási munkálatokat.
A megyei közlekedésrendészet szakemberekből álló vizsgálóbizottságot hozott létre, amely felmérte a főútvonalak állapotát. A kárpátaljai utak közül a legrosszabbnak és leginkább balesetveszélyesnek a Beregszász–Nagyszőlős és a Tiszaújlak–Nevetlenfalu közöttit minősítették.
A Beregszász-Beregkövesd, Beregszász-Komlós-Beregkövesd, Sárosoroszi-Puskino-Szőlősvégardó és Nagyszőlős-Tiszaszirma-Fancsika autóutak a megyei költségvetés speciális vagyonkezelő alapjának támogatásával lesznek megjavítva.
End of content
End of content