A biometrikus okiratok fényképeinek új szabályozása lépett életbe Ukrajnában
Az Állami Migrációs Szolgálat új szabványa szerint orvosi bizonyítékokra vagy vallási meggyőződésre hivatkozva akár kalap is viselhető az útlevél fényképen.
Az Állami Migrációs Szolgálat új szabványa szerint orvosi bizonyítékokra vagy vallási meggyőződésre hivatkozva akár kalap is viselhető az útlevél fényképen.
Az ukrán útlevél a 91. helyet foglalja el a Nomad Capitalist cégnek a világ 199 országát és régióját az állampolgárság „értéke” alapján összevető rangsorában – jelentette a Szabadság Rádió.
Ukrajna és Litvánia is tiltakozását fejezte ki egy lengyel kormánytervezet ellen, amelynek értelmében a lengyel útleveleket Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója tiszteletére olyan háttérképekkel látnák el, amelyek között Lengyelország mai határain kívüli, jelenlegi szomszédjai területén fekvő egykori lengyel városok nevezetességei is szerepelnének.
Hétfői sajtóinformáció szerint a vízummentesség június 11-i bevezetése óta eddig több mint 21 ezer ukrán polgár lépte át Ukrajna és az Európai Unió határát vízum nélkül, az új típusú biometrikus útlevéllel.
A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy a kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot nyert külhoniak külföldön születő gyermekei is napok alatt megkaphassák a magyar útlevelet – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) pénteki pódiumbeszélgetésén Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A világ első 10 állama közé tartozik Magyarország az útlevelének értékét tekintve – írta a napi.hu. A rangsor szempontjából annál értékesebb egy ország útlevele, minél több államba lehet eljutni vele vízum nélkül.
Az Ukrán Állami Migrációs Szolgálat kárpátaljai főosztálya november 26-án gyűlést tartott, melyen összegezte az idei év első kilenc hónapja alatt végzett munkáját.
Habár hónapok óta általános felháborodás kísérte kérdőjelek övezik az „útlevélkérdést”, máig nincs igazán lényegesnek nevezhető előrelépés az ügyben. Sőt, úgy tűnik, egyre nehezebb „megszerezni” a nevezett okmányt.
Május 19-én a körzeti közigazgatási bíróság arra kötelezte az állami migrációs szolgálatot, hogy nézze át újra Kirilenko aktivista iratait, aki útlevelet igényelt a hivatalnál – jelentette be Olekszandr Pereszoljak aktivista, egyike azoknak, akik az útlevél árának kérdésével foglalkoznak.
Az útlevél árának csökkenése annak köszönhető, hogy a szükséges dokumentumokat az Ukrán Nemzeti Bank fogja előállítani, nem pedig az EDAPS vállalat.
End of content
End of content