válás

  • Előre kiszámítható a későbbi válás?

    Az iskolai évkönyvben boldogtalan arccal megörökített gyerekek ötször nagyobb eséllyel válnak majd el, mint mosolygó társaik. Az egyesült államokbeli DePauw Egyetem kutatói több száz kalendárium feldolgozásával jöttek rá az összefüggésre.

  • Utólag is kötelezhető tartásdíj fizetésére az apa?

    „Akkor váltam el a férjemtől, amikor terhes voltam, mert elhagyott engem egy másik nő miatt. Amikor megszületett közös gyermekünk, annyira mérges voltam az exházastársamra, hogy a nevét se írattam be apaként az anyakönyvi hivatalban. Jelenleg egyedül nevelem a fiamat. Érdekelne, hogy ilyen esetben is kötelezhető-e a volt férj tartásdíj fizetésére, hiszen mégiscsak ő az apa.”

  • Jár-e segély, ha késik a tartásdíj?

    „A férjem már egy éve nem fizeti a tartásdíjat két közös gyermekünk után. Azóta többször jártam a bíróságon és a bírósági végrehajtóknál is, az ügy azonban lassan halad, miközben otthon a napi betevő falat megvásárlása is gondot jelent. Jár-e valamilyen állami támogatás ilyen helyzetben?

End of content

End of content