Ennyi pénzre van szüksége Ukrajnának
Az Ukrán Pénzügyminisztérium és az Ukrán Nemzeti Bank számításai szerint az országnak a következő két évben 35 milliárd dolláros makroszintű pénzügyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon a válságból.
Az Ukrán Pénzügyminisztérium és az Ukrán Nemzeti Bank számításai szerint az országnak a következő két évben 35 milliárd dolláros makroszintű pénzügyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon a válságból.
A bankközi devizapiacon továbbra is emelkedik a dollár árfolyama.
„Emlékeznek a szovjet idők tréfás fejtörőjére a felvonulásokról? »Mennek a nyulak, az őzikék meg állnak«? – nyúlszőrből készült sapkát viseltek a vonuló szovjet tömegek, és őzszőrből készült fejfedő ült a föléjük magasodó, az emelvényekhez tapadt vezérek fején.
Az elnök „eltűnt”, miközben az ország délkeleti, oroszajkú régiói nem bíznak az újjáalakuló kijevi vezetésben.
Már hosszabb ideje torz képet fest Oroszországról az amerikai média, és az irányadó lapok legutóbbi, a szocsi téli olimpia vagy az ukrán válság apropóján megjelent cikkei alapján lassan az is elmondható, hogy a szakmaiságot sokszor teljesen nélkülöző újságírás vált általánossá – állapította meg Stephen F. Cohen, a New York-i és a Princetoni Egyetem nyugalmazott tanára…
A politikai bizonytalanság miatt csökken a hrivnya értéke – jelentette be Szerhij Arbuzov ideiglenesen megbízott miniszterelnök a Miniszteri Kabinet február 5-ei ülésén.
A Csillagvárost is elérte a gazdasági krízis, ahol az űrhajósok már bírósági úton kénytelenek kipréselni munkaadóikból az elmaradt bérpótlékokat.
Ukrajnában a beruházások mértéke dinamikus növekedést mutat a gazdasági válság ellenére – állítja Viktor Janukovics ukrán államfő.
A válságból kivezető utat, a felemelkedés megkezdésének feltételeit kutatja a Dzerkalo Tizsnya országos hetilap legutóbbi számában megjelent írásában Julija Mosztovaja.
Ukrán szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az idei évben nagy valószínűséggel problémák fognak fellépni a bankszektorban, különösen a takarékbetéten lévő pénzösszeg kifizetése terén. Ugyanakkor a közgazdászok véleménye megoszlik a banki válságról.
End of content
End of content