Vári Fábián László: Levél
El ne áruld a közös álmunk.
El ne áruld a közös álmunk.
embernek lenni semmiség lélekként látni borzalom a cinke bársonyos fejét hogy veri szét az ablakon áthevül felszáll kis szobánk lélekstátuszom elcserélem legyek imbolygó gyertyaláng szemöldököd zárójelében
Az alagút végén hideg lesz nagyon. Szellőt, madarat nem ringat a lomb. Az égen fóka-nyájak legelésznek,a bronzba hűlt holdnyakukban kolomp. Itt végképp véget ér az ember útja: az árnyak fázva összegömbölyödnek. Valóban mélységes mély a múltnak kútja, és a jövő tornya máris…
A föld ismét nagy víztükör:egy szárazulata sincsen.
Mint akit kuvik hangja hív, mint akit bolygófény vezet, a gyötrelmek aknamezején
A napot elfogta valakia szél a lombokba visszaült
Csordás László – Dupka György: A „Bajvívó vonulat örököse…” Vári Fábián László hatvan éves. Szemelvények, versek. Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Ungvár – 2011.
A FÖLD FOGANT ÉLETET MIKÉNT AZT ISTEN AKARTA ÉLET KELTETTE NEMEK SZERELMÉT SZERELEM TÁPLÁLTA SZÉP VÁLTOZÓ VILÁGÁT A VÁLTOZÓ VILÁGBAN ELFAJZOTT SZERELEM NEM TUDHAT NEMZENI KÉPTELEN SZÜLNI FIÁT FELFALJA MEGRONTJA LÁNYÁT KÍNOK NÉLKÜL HOZZA VILÁGRA RENDELT HALÁLÁT* *Aki e nyílhegyet magának megszerzi, fölmondja a reggeli-esteli imával, annak magva sohase szakadjon, lánya ne…
fogyó őszöm delénbronzkori hajnalok
Kölcsey-emlékplakettel tüntették ki Vári Fábián Lászlót a magyar kultúra napja alkalmából Szatmárcsekén tartott ünnepségen.
End of content
End of content