Kárpátalja ma: Kárpátalja Expressz
Az egykori Magyarország keleti területein megépült vasútvonalak jelenleg több országhatárt szelnek át, de a pályák még mindig járhatók.
Az egykori Magyarország keleti területein megépült vasútvonalak jelenleg több országhatárt szelnek át, de a pályák még mindig járhatók.
„A cseh uralom alatt maradt Kárpátaljának nincs vasútvonala Eperjesre.
A Knorr-Bremse 2013-ban is kiírta vasúti fotópályázatát.
A július elején Bécsben aláírt szándéknyilatkozat szerint Szlovákián keresztül építenék ki az orosz széles nyomtávú vasút nyomvonalát, hogy felgyorsítsák a Közép-Európa és a Távol-Kelet közti kereskedelmi forgalmat, írja a Napi Gazdaság. Az orosz, az ukrán, a szlovák és az osztrák állami vasúttársaság vezetőinek egyezsége értelmében Bécsig vezetnék a jelenleg Moszkvát és Vlagyivosztokot összekötő széles nyomtávú…
Júniusban két vasút tematikájú bélyegújdonsággal jelentkezik a Magyar Posta.
A kormány elkészítette az ukrajnai konkurencia fejlődését a következő tíz évre előirányzó programot, melyben szerepel a „vasúti utazásra szóló tömeges kedvezmények” eltörlése is.
Elutasította a szlovák vasút több tucat felvidéki magyar polgármester azon kérvényét, hogy a vasútállomásokon helyezzenek ki kétnyelvű feliratokat.
A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói hat embert tartóztattak le, akik a lembergi vasútvonal mezőterebesi (sztrabicsovói) állomásának mellékvágányáról kilenc darab 25 méteres sínt loptak el.
A 2012/2013. évi vasúti menetrend december 9-én, vasárnap lép életbe, és 2013. december 14-ig lesz érvényben, a vonatok közlekedése több térségben is kedvezően változik – közölte a MÁV-START Zrt. szerdán.
Újdonság a vasútnál.
End of content
End of content