Borrell: az EU-nak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia
Szerinte a partnerségek nem függőséghez vezetnek
Szerinte a partnerségek nem függőséghez vezetnek
A jogszabályt most már csak az államfőnek kell aláírnia.
Télen kiemelten fontos a hidratálás , hiszen a hideg, a szél és a fűtés is szárít.
A kárpátaljai rendőrség teljes állományát éjjel-nappali szolgálatba helyezték.
A londoni King’s College kutatói több mint egymillió beoltott embert vizsgáltak meg.
A napszemüvegek lencséi ma már szinte kivétel nélkül színezett polikarbonátból készülnek.
Franciaország egymilliárd eurót (308 milliárd forint) tervez költeni a kibertámadások elleni védekezésre a védelmi miniszter pénteki bejelentése szerint, a tervezett fejlesztések egy része ugyanakkor a hatóságok lehallgatási képességeinek növelésére is irányul.
12,3 millió euróból négyéves programot indít 2014-től az Európai Bizottság a veszélyeztetett fajok védelmében. Kecse-Nagy Katalin, a WWF Traffic programjának vezetője elmondta, hogy a projektre a csökkenő elefánt-, főemlős- és orrszarvú-populációk védelme miatt van szükség.
Orosz szakemberek kifejlesztettek egy eszközt, amely a hegyi katasztrófák, a lavina elleni védelmet biztosít. Az új rendszer magába foglalja speciális fűtött csővezeték lefektetését a hegyvidéki utak mentén, amely vezetékben a hólavina elolvad.
Az ifjúság azzal kezdi, hogy szeretné, ha megvédené valaki.
End of content
End of content