Harc a medvetalp ellen
A medvetalp egy rendkívül mérgező növény, súlyos bőrgyulladást képes kiváltani.
A medvetalp egy rendkívül mérgező növény, súlyos bőrgyulladást képes kiváltani.
I. Ma jöttünk ott át, hol érkeztek őseink,
Bízó hadi néppel Itt tanyázott Árpád. Nagy hegyeknek ormán Titkait kitárta Előttük a Kárpát.
igéző szép időkkel szeress meg minket urunk
Ünnepélyesen felavatták és felszentelték vasárnap a kárpátaljai Vereckén a honfoglalási emlékmű Budapest VII. kerület önkormányzata Fidesz-frakciójának támogatásával készült új oltárkövét, amellyel az ukrán nacionalisták által néhány éve megrongált szakrális gránittömböt pótolták.
Számos költőt, írót, festőművészt ihletett már meg Verecke tája és a hozzá kapcsolódó magyar történelem.
Egészen az Árpád-korig vezethető vissza a lengyel és a magyar nép barátsága, melyet 2007 óta március 23-án hivatalosan is megünnepel a két nemzet. A jó viszonyt házasságkötések, szerződések, közösen vívott háborúk tették még szorosabbá az évszázadok folyamán.
Ez hát a hon… Ez irdatlan hegyek közé szorult katlan. S az út… Kígyó vedlett bőre. Hány népet vitt temetőre. S hozott engem, ezer éve, Árpád török szava, vére bélyegével homlokomon… Szerzett ellen, vesztett rokon átka hull rám, mint a rontás. Perli-e még ezt a hont más? Fenyő sussan, lombja lebben: besenyő-nyíl a mellemben, szakadékok;…
Valerij Luncsenko, Kárpátalja nemrég kinevezett kormányzója sajtótájékoztató keretében mutatta be három helyettesét. Andrij Szerbajlo, a megyei tanács elnökhelyettesi posztját cseréli fel a közigazgatási alelnökségért, a másik helyettes Mihajlo Revesz, Huszt alpolgármestere volt eddig.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. március 13-án az ukrán fél kérésére telefonbeszélgetést folytatott a kétoldalú kapcsolatokért felelős Danyilo Lubkivszki ukrán külügyminiszter-helyettessel, valamint hivatalában fogadta Jurij Muskát, Ukrajna budapesti nagykövetét is.
End of content
End of content