Eszméletlenre verte barátját egy férfi a Técsői járásban
Egy 42 éves férfi olyan erővel ütötte meg 52 éves ismerősét, hogy az ettől elájult.
Egy 42 éves férfi olyan erővel ütötte meg 52 éves ismerősét, hogy az ettől elájult.
A nő próbált védekezni, de a részeg férfi többször megütötte és megrúgta, majd leszállt a buszról.
A 43 éves bótrágyi férfi megverte barátját, láncra verte majd bezárta.
Egy lány azt követelte a muzsikustól, hogy hagyja abba az orosz nyelvű dalok éneklését.
A férfi a rendőrökkel is durván viselkedett, és elutasította az orvosi vizsgálatot.
A három férfi között italozás közben támadt verekedés.
Négy tinédzserkorú fiatal bántalmazott egy 12 éves lányt Nagyszőlősön július 31-én – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
Verekedésig fajuló incidens zavarta meg Petro Porosenko volt ukrán elnök távozását csütörtökön Kijevben az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) épületéből, ahol többszöri halasztás után végre megjelent a nyomozók idézésére.
Ismét verekedtek a kijevi törvényhozásban: ezúttal Jurij Bojko, az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt elnök híveiből alakult Ellenzéki Blokk és Oleh Ljasko, a Radikális Párt frakcióvezetője között tört ki ökölharc utóbbi felszólalása közben hétfőn a parlament egyeztető tanácsának ülésén.
Több taxis kiráncigált egy utast az egyik kocsiból, aztán ütlegelni kezdték Kolozsváron, a Román Nemzeti Színház közelében, írja a Krónika.ro a Monitorul de Clij portálra hivatkozva.
End of content
End of content