A nap verse: Pusztai-Tárczy Beatrix: Szomorú szonett
Az almafákon idén nem volt termés.
Sok kérdést tettünk fel értelmetlenül.
Mosás után vasaltuk ruhánkat és
aztán viseltük. Tisztán, gyűretlenül.
vers
-
-
A nap verse: Bartha Gusztáv: a háború régi
régi háború az új küszöbön gyanít és ható rá s hírek mi bemondja kinek a gondja
-
A nap verse: Pógyor Adrián: Nekem a Hold…
Nekem a Hold Fénye a legszebb. Mindegy, hogy Sarló vagy teli. Az én lelkem A habkönnyű fényeket Kedveli.
-
A nap verse: Finta Éva: Jönnek
Jönnek megannyi tájon táncban a haldokláson végtelen förgetegben nem tudni, merre rettent sorokban, hullámokban akik szerettek egykor kiket egykor szerettünk egy volt velünk a vére egy volt velünk a léte jönnek tömött sorokban bámulva lankadatlan.
-
A nap verse: Marcsák Gergely: Ráolvasó (Pák Diánának)
Izzik az üszke Ős lobogásnak Zárt soraidban Megbabonáztak Szétkeni vásznán Álmod az ének Szent születése Benned a szépnek
-
A nap verse: Fodor Géza: Zölderdőtűz
Mint körbefutó tüzek nádrózsája Vörösen sírt a láthatár előttünk Hogy átfolyt a kő kék obszidiánba Az ég pereme olykor még előtűnt Míg füst gomolygott páraként a mélybe Hol sisteregve dúlt a zölderdőtűz
-
A nap verse: Németi Anett: Szalmaláng
Már térdig ér a lusta köd, szivárvány-ajtókat nyitok, s az ezüst boltívek mögött egy külső héj, egy gyenge tok, alantas testszövet feszül – négyzetméternyi könnyű gyász – egy furcsa céda újra szül, s belém tapad a sűrű máz – fehér illúzió-burok, a mag belül atom-hideg, eredetemhez eljutok, de már tudom, nem éri meg.
-
A nap verse: Füzesi Magda: Szimultán
Mint tűzhányó a hegy gyomrában, Úgy van bezárva önmagába Az én világtalan anyám. Csak tapogat, mint magzat a méhben, Egyforma napok sűrűjében Kitartóan fohászkodik. Magába néz csak, hosszan, mélyen, És fényt keres a feketében: Emberhez méltó küzdelem.
-
A nap verse: Tárczy Andor: Többet kaptam
Picit nyitottad meg az ajtót. S e réssel bomlott a világ. Tavaszi fákról érett alma, Nyárvégi gallyról friss virág. Picit nyitottad meg az ajtót. És nagykapu retesze tárt: Elém lilában habzó kertet, S incselkedő lábak nyomát. Picit nyitottad meg az ajtót. Többet kaptam, mint bárki más: Akácvirágot szétroppantva – Világvégét s feltámadást.
-
A nap verse: Lengyel János: Sorozatok
Egyszer úgy is haza megyek, S elhagyom minden Porral lepett keservemet. Nem írok több verset, Zsíros kenyeret csomagolok A fehér papírosokba. Agyamba felvevőt szerelek, S lesem kóbor legyek Ablaküveg-szeánszát. A flakonokat borral töltöm, Gyorsan múló idő csöppen, S üresen állnak a sarokban. A plafonról vakolat pereg, Öreg takarók bőre Álmok verejtékét issza. Anyám hangja délben ébreszt, Üresen tátong a kályha, Meleget áhít az odú. A tető újra beázik, Hiába állítom el az esőt Az ásványvíz…
End of content
End of content