Gyurkovics Tibor: Nők balladája
Az életem köszönhetem
a nőknek, akik megszerettek…
Az életem köszönhetem
a nőknek, akik megszerettek…
Vágyak labdáit hajítom előre,
aztán utánuk szaladok magam.
Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.
Tiltott nyelv, amelyen gondolkodunk,
de ha már gondolkodunk is,
nem szabad megszólalnunk rajta.
A nap verse.
Kései ősz jön: november dere
az elsötétlő füvet lepve be…
De hova lett a forrás friss itala!
A nap verse.
Golyóverte testünk
lankadó lankái
holt anyaggá hülnek…
A nap verse.
End of content
End of content