Engedélyezték Viktor Janukovics letartóztatását
A vád hazaárulás.
A vád hazaárulás.
Az ukrán államfő beszédében nem tett említést Ukrajna negyedik elnökéről, Viktor Janukovicsról és az ötödik kormányfőről Petro Porosenkóról.
Szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelennek nyilvánította hét ember, köztük Viktor Janukovics korábbi ukrán elnök esetében az Európai Unió által 2014-ben bevezetett szankciókat az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.
Törvénytelennek és a jelenlegi ukrán vezetés diktátumának nevezte az ellene hazaárulás és háború kirobbantásában való bűnsegédlet címén meghozott, 13 évi szabadságvesztésről rendelkező kijevi bírósági ítéletet Viktor Janukovics volt ukrán elnök szerdai moszkvai sajtóértekezletén.
Megkezdték az ítélet kihirdetését csütörtökön Kijevben a Viktor Janukovics volt ukrán államfő ellen hazaárulás és más bűncselekmények vádjával indított perben.
Hangfelvétel bizonyítja, hogy Soros-szervezetek állnak az ukrajnai Majdan-forradalom, vagyis Viktor Janukovics korábbi ukrán államfő megbuktatása mögött – közli hétfői számában a Magyar Idők.
Felmondott ügyvédeinek Viktor Janukovics – jelentették be az Oroszországba menekült volt ukrán államfő védői csütörtökön Kijevben.
Egyidejű meghallgatást, azaz Petro Porosenko jelenlegi elnökkel és más vezető politikusokkal való szembesítését követeli Viktor Janukovics volt államfő az ukrán főügyészségtől az ellene indított eljárásban – közölte ügyvédje szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Hazatérni készül Viktor Janukovics ukrán elnök – írták a két éve Oroszországba menekült volt államfő jogi képviselőjére hivatkozva orosz napilapok szerdán.
Viktor Janukovics volt ukrán államfő a BBC-nek nyilatkozva elismerte, hogy őt is terheli „valamekkora felelősség” a tavalyi kijevi vérontásért.
End of content
End of content