A Világbank további 1,49 milliárd dollárt különít el Ukrajna számára
Ezzel együtt az ígért támogatás meghaladja a 4 milliárd dollárt.
Ezzel együtt az ígért támogatás meghaladja a 4 milliárd dollárt.
A támogatás magába foglalja a legfontosabb szolgáltatások finanszírozását
A bank emellett felállít egy többadományozós vagyonkezelő alapot is, amely a pénz megfelelő helyre juttatásáért felel majd.
A Világbank becslése szerint a pandémia miatt a szegénységi küszöbön élő ukránok 60 %-a jelenleg egyáltalán nem részesül szociális támogatásban.
350 millió dollárt ad a Világbank Ukrajnának a gazdasági reformok támogatására és a koronavírus enyhítésére – írta június 27-én az UNIAN.
150 millió dolláros kölcsönről szóló szerződést írt alá Ukrajna és a Világbank május 5-én – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
A Világbank becslése szerint az ukrán gazdaság 3,5 százalékkal esik vissza ez év folyamán – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
A Világbank felszólította Ukrajnát a belső migráció útjában álló akadályok felszámolására, hogy a szakemberek oda költözhessenek, ahol szükség van rájuk – jelentette ki Andrew Mason, a Világbank európai és közép-ázsiai szociális és munkaügyi főosztályának vezetője, akit az UNN hírügynökség idéz.
500 ezer dollár kölcsönt kapott szeptember 8-án Ukrajna a Világbanktól – jelentette be az Ukrán Pénzügyminisztérium.
Ukrajna bankrendszerének támogatására 500 millió dollárt különített el a Világbank.
End of content
End of content