Június 21. – A zene ünnepe és a védőoltások világnapja
1982-ben a francia Maurice Fleuret zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt köszöntsék zenével.
1982-ben a francia Maurice Fleuret zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt köszöntsék zenével.
1976. június 16-án a dél-afrikai Sowetoban több ezer fekete bőrű iskolás gyerek vonult az utcákra, hogy jogaikért felszólaljanak.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kezdeményezésére 1987 óta május 31. hivatalosan is a nemdohányzók világnapjának számít. Ezen a napon azt hangsúlyozzák, hogy a dohányosoknak nincs joguk ártani a nemdohányzó embertársaiknak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világon jelenleg évente mintegy 3 millió ember halála vezethető vissza e káros szenvedély ártalmaira. Ez a szám a…
„A múzeumok a kulturális párbeszéd, a kultúrák gazdagításának és az emberek közötti kölcsönös megértés, együttműködés és béke megteremtésének fontos eszközei.”
Május 12-én tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja.
Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Lupusz Világnap.
Április 19-én van a fokhagyma világnapja.
End of content
End of content