Világvége-jóslatok a történelem során
Halley-től a majákig.
Halley-től a majákig.
Egyes számítások szerint már 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek.
A Föld 1,75 milliárd év múlva elhagyja a Nap lakhatósági zónáját, ez azt jelenti, hogy nagyjából ennyi ideig tud otthont adni az életnek.
Egy vésett fagerenda segítségével sikerült pontosítani a „világvégével” kapcsolatos jövendölésről híressé vált maja naptárt egy nemzetközi tudóscsoportnak.
Jelentős mennyiségben vásároltak fel országszerte gyufát, gyertyákat, öngyújtókat és elemlámpákat.
José G. Funes jezsuita, a vatikáni obszervatórium igazgatója a L’Osservatore Romano december 12-i kiadásában kommentálta a prófécia nyomán kitört pánikot.
A válság már nem téma.
A világvége-teóriák korántsem új jelenségek: már a 19. században is akadtak jócskán olyanok, akik önjelölt prófétaként megmondták, mikor kell arra számítani, hogy egy bolygó a fejünkre esik. A Science Daily portál összegyűjtötte a 10 legtöbbet emlegetett, de be nem következett világvége-jóslatot!
A világvége miatt öngyilkosságra készülő kamaszok és álmatlanságban szenvedő gyerekek miatt aggódik a NASA.
Tilos lesz december végén megmászni a délnyugat-franciaországi Bugarach hegycsúcsot, amely a hiedelem szerint védelmet nyújt a maja naptár szerint idén december 21-én esedékes világvége elől.
End of content
End of content