Olimpia 2024: kárpátaljaiak az ukrán vívóválogatottban
A csapatban 8 sportoló és 5 edző kapott helyet.
A csapatban 8 sportoló és 5 edző kapott helyet.
A döntőben az ukránokat utasították maguk mögé.
A férfi párbajtőrcsapat ezüstéremmel tért haza.
A fiatal vívónak idén ez a negyedik győzelme.
Az ungvári vívó az ukrán testnevelés és sport kitüntetett dolgozója díját veheti át.
Arannyal tért haza a vívó Európa-bajnokságról a kárpátaljai Vaszil Humen – tette közzé a mukachevo.net hírportál március elsején a Kárpátaljai Vívó Szövetség közleménye nyomán.
Kilenc érmet – három aranyat, négy ezüstöt és két bronzot – nyertek a magyarok a kerekesszékes vívók olaszországi világkupa-versenyén, Pisában.
Osváth Richárd az elődöntőben nagy csatát vívott görög ellenfelével, majd a döntőben az ukrán Demcsuk már kifogott rajta, így ezüstérmet szerzett a riói paralimpia kerekesszékes vívók kard egyéni versenyében.
A magyarok egy arannyal és egy bronzzal az ötödik helyen végeztek a moszkvai vívó-világbajnokság éremtábláján.
Női kardban Márton Anna megvédte címét, férfi tőrben Dósa Dániel pedig ezüstérmet szerzett vasárnap a junior vívó Európa-bajnokságon Mariborban. Előbbi egy orosz lány ellen győzött, utóbbi egy olasz fiútól szenvedett vereséget a fináléban.
End of content
End of content