Kárpátalja ma: Vízkereszt
Az ortodox vízkeresztet ünneplik a helyiek január 19-én Kárpátalján.
Az ortodox vízkeresztet ünneplik a helyiek január 19-én Kárpátalján.
A Salánki Görögkatolikus Egyházközség szervezésében vízkereszt ünnepéhez kapcsolódó kézműves foglalkozást tartottak január 3-án Salánkon, melyet január 6-án tó- és házszentelés követett.
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január első hetében a vízkereszt ünnepkör és a háromkirály-járás hagyományával foglalkozik.
Vasárnap lesz vízkereszt. A legtöbben annyit tudnak erről, hogy ilyenkor szokás „leszedni” a karácsonyfát – pedig más is kötődik ehhez a naphoz. Ekkor van Gáspár, Menyhért és Boldizsár, vagyis a napkeleti bölcsek ünnepe, illetve harminc évvel a bölcsek megjelenése után a hagyomány szerint ekkor keresztelték meg Jézust a Jordán folyóban.
Néhány éve vezették be a mezőkaszonyi termálfürdőben a vízszentelést.
Több mint másfél millióan merítkeztek meg Oroszországban a jeges vízben vízkereszt alkalmából.
„Nagy Isten, ki számtalan csodát művelsz, tekints kegyesen hozzád esedező alázatos szolgáidra, küldd le Szentlelkedet és szenteld meg ezt a vizet és részesítsd a megváltás kegyelmében, a Jordán áldásában; tedd a romolhatatlanság forrásává, a megszentelés ajándékává, összes bűneink bocsánatára, betegségeink gyógyítására és a gonosz szellemek elűzésére; s legyen e víz minden ellenséges erőnek megközelíthetetlen és…
A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.
Vízkereszt után A vízkereszt mérföldkő. Egyrészt az emberiség történetében, hiszen eddig az emberek számára a vallás félelemmel vegyes titok kifejeződése volt a „hatalmas ismeretlennel” szemben, most pedig Jézus személyében már eljött az új korszak, a kereszténység korszaka. Minden vallás arról szól, hogy az ember keresi Istent – a kereszténység lényege, hogy Isten keresi az embert.
A katolikus hívek a hagyomány szerint minden évben január 6-án ünneplik vízkereszt ünnepét, mely a Biblia szerint Jézus megkeresztelkedésének történetéhez kötődik. Idén e napon Kárpátalja katolikus templomaiban ismét felcsendült a harangszó, így hívogatva a híveket, akik edényben vizet is hoztak magukkal megszentelésre: Jánosiban ez alkalomból szintén zsúfolásig megtelt a görögkatolikus templom.
End of content
End of content