Hrojszman saját párttal indul a parlamenti választásokon
Volodimir Hrojszman új politikai párttal indul az ukrán parlamenti választásokon – tudatta a volt ukrán miniszterelnök az „Ukrajna” televíziós csatornán május 28-án.
Volodimir Hrojszman új politikai párttal indul az ukrán parlamenti választásokon – tudatta a volt ukrán miniszterelnök az „Ukrajna” televíziós csatornán május 28-án.
„Úgy döntöttem, hogy benyújtom a lemondásomat rögtön a szerdai, soron következő kormányülés megtartása után” – mondta Hrojszman újságíróknak. Szintén hétfőn nyújtotta be lemondását Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter és Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője is. Mindkét tisztségre egyébként az államfőnek van joga a parlament elé terjeszteni a maga jelöltjét.
Volodimir Hrojszman, Ukrajna miniszterelnöke konzultálni kíván a frakcióvezetőkkel a lakossági földgázárakat illetően. Erről Hrojszman beszélt a kormányhoz intézett kérdések órája során – jelentette az Ukrán Nemzeti Hírportál tudósítója.
Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök „egy mentálisan beteg ember” kijelentésének nevezte csütörtökön Milos Zemannak a héten tett nyilatkozatát, amelyben a cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak az utóbbi által már amúgy is önkényesen elcsatolt Krím félszigetet.
Az országban tapasztalható áremelkedésekre reagált Volodimir Hrojszman. Az ukrán kormányfő szerint az ukrajnai árak emelkedésére az import termékek árainak alakulása és az árak szezonális ingadozása van hatással – írja az Ekonomicsna Pravda.
A 2017. évi költségvetésben a kormány a tanárok és az egészségügyi dolgozók bérének 20-30 százalékos emelését tervezi – jelentette be a miniszteri kabinet szerdai ülésén Volodimir Hrojszman miniszterelnök.
End of content
End of content