A Donyec-medencei frontvonalnál járt Zelenszkij
Az ukrán államfő, aki a frontvonalon szolgálatot teljesítő katonákat is felkereste
Az ukrán államfő, aki a frontvonalon szolgálatot teljesítő katonákat is felkereste
Idén ünnepeljük a magyar-ukrán diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulóját.
Az év végéig mintegy 3 milliárd hrivnyát fognak elkülöníteni erre az állami költségvetésben.
A megkérdezettek 31,9%-a semmilyen körülmények között nem szavazna a jelenlegi ukrán elnökre a soron következő elnökválasztáson.
Az ukrán elnök szavai szerint a szankciós nyomás növelésének szükségessége régen megérett.
A törvény definiálja az antiszemitizmus fogalmát és felsorolja azokat az antiszemita megnyilvánulásokat, amelyekért büntetőjogi szankciókat szab ki.
Volodimir Zelenszkij augusztus 24-én számolt be róla.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend I. fokozatával tüntette ki Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét.
Az ukrán elnök kifejtette, hogy elsősorban kis tengeralattjárókat, korvetteket és katonai kishajókat terveznek építeni.
Az ukrán állampolgárok 48%-a negatívan vélekedik Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök esetleges második elnöki ciklusáról.
End of content
End of content