De jó, hogy magadra is gondoltál
Aki csak várja, hogy szeressék, az nagyon sokat várhat – vallja Zán Fábián Sándor.
Aki csak várja, hogy szeressék, az nagyon sokat várhat – vallja Zán Fábián Sándor.
„Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten,…
„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba… Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 9, 14)
Az elmúlt napokban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját a sok megpróbáltatásokat átélt Nagyberegi Református Líceum.
Nagyszabású rendezvénysorozattal egybekötve május 20-án, pünkösdhétfőn hivatalosan is megkezdte működését Kárpátalja első magyar nyelven sugárzó rádiója, a Pulzus Rádió.
A derceni református gyülekezet tiniklubjában született az ötlet, hogy a fiatalok valami maradandót hozzanak létre.
„Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2, 10–11)
Az elmúlt héten családjával együtt Kárpátaljára látogatott Oláh Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gazdasági elnök-helyettese, korábban az Emberi Erőforrás Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára a Kárpátaljai Református Egyház tanügyi tanácsosával, dr. Pándy-Szekeres Dáviddal és feleségével, Annával.
2012. szeptember 9-én, vasárnap a beregszászi református gyülekezet templomának falai közt sor került a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) ez évi közös tanévnyitó istentiszteletére.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület augusztus 25-én ismét megrendezte nagyszabású kerületi Családi napját. A jeles eseménynek ezúttal a Tiszahát fővárosaként emlegetett Tiszapéterfalva adott otthont.
End of content
End of content