A Donyec-medencei válságról és a Krímről tárgyalt Zelenszkij
Az ukrán elnök hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Krím megszállásának témája az ENSZ és az EU figyelmének középpontjában maradjon.
Az ukrán elnök hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Krím megszállásának témája az ENSZ és az EU figyelmének középpontjában maradjon.
Umanba már korábban érkeztek haszidok néhány ezren a zsidó újév apropójából, a szokottnál jóval kevesebb résztvevővel, de megtartják idén is az ünnepséget.
„Amennyiben az állam vonakodik párbeszédet folytatni a néppel, úgy Fehéroroszország könnyen belefuthat egy a Majdanhoz hasonló (helyzetbe)”
A Donyec-medencei tűzszünet fenntartásának lehetőségéről és a Fehéroroszországban kialakult helyzetről folytatott eszmecserét csütörtökön telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Angela Merkel német kancellár.
Izrael a koronavírus-járvány miatt az ukrajnai Umanban tartott zsidó újévi zarándoklatok korlátozását kérte.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hmelnyickiji útján mondta el, hogy mivel nem látható a pandémia vége, a mostani helyzetben ne csak magunkra, hanem a körülöttünk élőkre is gondoljunk.
A tervek szerint szeptember 25-én érkezik.
Granátot találtak az ukrán elnök irodája alatt Kijevben, a Bankova utcában – tudatta az UNIAN hírügynökség szeptember 1-jén.
Kizárták a Nép Szolgája frakciójából Heo Lerosz Bahratovics képviselőt, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt nyíltan kritizálta a legfelsőbb tanácsban – írta a mukachevo.net hírportál szeptember elsején.
A kormány mindent mozgósít a CoVid-19 második hullámának kiküszöbölése érdekében – írta az elnöki hivatal weboldalán.
End of content
End of content