233 éve hunyt el Mozart
Mozart mindössze hatéves volt, amikor apja – nővérével, Nanerllel közösen – bemutató koncertkörútra vitte.
Mozart mindössze hatéves volt, amikor apja – nővérével, Nanerllel közösen – bemutató koncertkörútra vitte.
Az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa.
Felesége és kisfia gyászolja.
Barátjával és szerzőtársával, Bereményi Gézával megannyi híres dalt szereztek.
Több kárpátaljai költő versét zenésítette meg.
A film augusztus 8-án debütál, előzetese már megtekinthető.
Leghosszabb ideig futó műsora a Szeszélyes évszakok volt.
Az ígéretes tehetség élete tragikusan ért véget.
Első önálló kiállítása 1986-ban debütált az ungvári kereskedelmi egység klubjában.
Még június 28-án hunyt el, személyazonosságára azonban csak októberben derült fény.
End of content
End of content