Amikor elnémul egy nyelv, elhal egy egész nemzet?/!

A különböző nyelvek és nemzetek születéséről a Biblia így ír: „Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt”. Ám az Úr ezt mondta: „Menjünk csak le és zavarjuk össze a nyelvüket”. S az emberek többé nem értették egymást, s szétszéledtek a világban.
A bábeli zűrzavar óta számos nyelv kihalt. Az UNESCO szerint e század végéig negyvenezer nyelvre ugyanez a sors vár, köztük saját anyanyelvünkre, a magyarra is. Vajon ez azt jelenti, hogy magyar nemzetünk léte is fenyegetett helyzetben van? Hiszen: „Nyelvében él a nemzet”. Hogy mit jelent egy nyelv eltűnése s vele egy egész nemzet halála, azt a Szentendréről érkezett Ivancsics Ilona, Almási Sándor, Fábián Szabolcs és Török Anna színművészek nagyon érzékletesen mutatták be a kárpátaljai közönség számára május 24-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) színpadán. Hubay Miklós Elnémulás című színművében ugyanis egy nemzet utolsó élő asszonyát ítélik halálra, s ezzel vele együtt nyelvét is örökre elnémítják.
„Minden héten eltűnik egy nyelv. Az állatok kihalásáért ostorozzuk magunkat, nyelveink kihalása viszont csak elnémulást eredményez” – hallhattuk. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért nem emeljük fel a hangunkat a saját nyelvünkért? A színmű főszereplőnője lemondóan vallja: „Mondhatok bármit, már senki sincs, aki értené”, hiszen ő nemzete utolsó túlélője. Vagy mégsem? Van valaki a népéből, aki renegátként végig némán hallgatott mellette? Aki a kivégzés előtti utolsó órákban rájön, ha a nő az ő saját letagadott anyanyelvén szólal meg, olyankor neki is van még hazája?
A Török Tamás rendezésében bemutatott darab már az első percektől felkeltette a nézők érdeklődését, s hatása megmaradt akkor is, mikor székeikből felállva, könnyes szemmel elhagyták a termet. Talán nem meglepő, hogy a kisebbségben élő kárpátaljai magyarságra ilyen nagy hatással volt az előadás, hiszen történelmünk során oly sokszor próbálták már elnémítani az itt élőket. A közönség számára a színpadon megelevenedett mindaz, ami mélyen talán minden határon túl élő magyar szívét szorongatja olykor: saját nyelve elvesztése, nemzete beolvasztása.
A darabból az is kiderül, hogy az elnémulás ellen az adott nyelv beszélőinek kell tenniük. Nekik kell ugyanis megőrizniük és továbbadniuk mindazt, amit nemzedékről nemzedékre rájuk is örökül hagytak. Nem várhatják meg, amíg már senki nincs, aki értené a szavaikat. Emellett nekik kell tiszteletben tartaniuk és elfogadniuk mások anyanyelvét, emlékezve arra, hogy valaha „az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt”, melyből mind az ő, mind a körülötte élők nyelve származik.

Sütő Éva

Kárpátalja.ma