Pásztor Ferenc Kispályás Labdarúgótorna Beregszászban

A Pásztor Ferenc Közösségi Ház és Plébánia udvarán sportpályát avattak a közelmúltban a beregszászi hívek. A pályát hivatalosan a ház névadójáról elnevezett labdarúgótornával vették birtokba a sportok szerelmesei. A pályaavató kispályás labdarúgótornán hat csapat mérkőzött meg egymással: a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, az ungvári Szent György, valamint Szent Gellért Kollégium, Beregszászból a Kölcsey Ferenc és a Kálvin János Református Szakkollégium csapata, nem utolsósorban pedig a házigazda Pásztor Ferenc Fiú-szakkollégium csapata.
A torna megnyitóján Dubrovszkij Antal kollégiumvezető bemutatta a Kárpátalja különböző pontjairól érkezett csapatokat, ezt követően Molnár János plébános-esperes mondott köszöntő beszédet. A továbbiakban a játékvezető, Csuha Dániel ismertette a játékszabályokat a felsorakozó csapatokkal.
Két csoportban küzdöttek meg a felek egymással, majd a csoportgyőztesek a döntőben mérkőzhettek meg. Színvonalas, fordulatokban gazdag mérkőzéseket láthattak a nézők. A harmadik helyet a Kölcsey Ferenc Kollégium szerezte, a dobogó második fokára az Ungvári Szent György Kollégium csapata állhatott, míg a torna győztese a Pásztor Ferenc Fiú-szakkollégium csapata lett.
Különdíjban részesült a torna gólkirálya, Papp Krisztián a Szent György Kollégium csapatából, aki három mérkőzés alatt hat gólig jutott. A torna legjobb labdarúgójának pedig Dubrovszkij Lászlót választották, aki a Pásztor Ferenc kollégium csapatának kiemelkedő játékosaként vehette át az elismerést. A győztes csapat egy kupával gazdagodott, a dobogós csapatok pedig érmet és oklevelet vihettek haza. Az eredményhirdetés után a csapatokat közös vacsora várta a plébánia udvarán.

Jakab Annamária

Kárpátalja.ma