Írott örökségünk tárháza: A Kárpátaljai Állami Levéltár beregszászi osztálya

A Kárpátaljai Állami Levéltár beregszászi osztálya Beregszászban a Hősök tere 4. szám alatt található. Kevesen tudják, hogy ebben az intézetben őrzik a régió történelmének 1391–1944 között képződött irathagyatékát. Ez több mint ötezer iratgyűjteményt (fondot) vagyis a szovjet időkig működő intézmények teljes tárházát jelenti. A levéltár közép- és koraújkori anyagát illetően országos viszonylatban is jelentős. Az iratok szakszerű kiadására és közkinccsé tételére évtizedekig nem volt meg a lehetőség, politikai, anyagi és személyi szempontok egyaránt közrejátszottak. Csupán 2004-ben sikerült a túlnyomórészt latin, magyar, cseh és ruszin nyelvű iratokról ukrán és román nyelven kiadni egy teljes értékű fondjegyzéket, majd 2009-ben ezt követte az ukrán–magyar.

Az alábbiakban arról szólunk, miképp szerveződött, hogyan rendeződött egybe ez a sokszínű gyűjtemény, amely évszázadokon keresztül megőrizte számunkra múltunkat.

Levéltárak Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyékben 1920-ig

A mai kárpátaljai terület levéltárügyének története évszázadokra nyúlik vissza, a levéltárba átadott iratok jegyzéke már a XVII. században fellelhető a vármegyei iratokban. A szervezett vármegyei levéltártörténet kezdetét azonban a XVIII. század végén tevékenykedő Schenberger Ferenc iratrendezéseitől számíthatjuk, aki megfelelő bérért először rendezte a környék vármegyéinek levéltári anyagait. A vármegyei közigazgatási szabályok szerint az iratrendezést a jegyzők végezték. Később a közigazgatás fejlődésének és ezzel párhuzamosan az új vármegyeházak kiépülésének köszönhetően az iratok őrzésére kialakított helyiségek is bővültek. A vármegyei iratkezelést és -őrzést általában jogi végzettségű jegyző-levéltárosok látták el, ami elősegítette az iratrendezést. A levéltár tökéletesítése nélkülözhetetlen lett a megyei hivatalok munkájának zökkenőmentes működéséhez. Az Ung megyei jegyző-levéltárosok közül Eőry Mihály (1796–1801) valamint Haraszthy János (1847–1860) alapozták meg az iratanyag rendszerezését. A Bereg megyei első kiterjedt archivum rendezése Váry László nevéhez fűződik, aki nagy hozzáértéssel okmánykollekciót állított össze Munkács város dokumentumaiból (1376–1850) a XIX. század közepén. Az ugocsai levéltár helyzetére rányomta bélyegét a közigazgatási szervezés, ugyanis Bereg megyével való egyesítése (1850–1860) miatt az iratokat is a beregi székvárosba szállították, ahol ez idő alatt nem kerültek rendezés alá. A máramarosi levéltárból Petrovay Györgyöt emelhetjük ki mint elkötelezett levéltárost és genealógust. A máramarosi öt koronaváros levéltára is gazdag iratanyagot tartalmaz elsősorban a várostörténetre, az igazságszolgáltatásra vonatkozóan. A koronavárosok Técsőn lévő levéltárát a XIX. század közepén Gazela János és László Mihály rendezte. A megyei levéltárakon kívül több egyházi és családi levéltárat őriztek ezen a területen. Ezek közül a leggazdagabb és a legrendezettebb a Munkácsi Görögkatolikus Püspökség és a munkácsi Csernekhegyi (bazilita) kolostor levél- és könyvtára volt. Megjegyzendő, hogy a rendszerváltások idején a megyei levéltárak kevésbé sérültek, szinte teljesen átkerültek a mai kárpátaljai központosított levéltárba, de nem mondhatjuk ezt el a családi és egyházi levéltárakról. Több ezer levéltári egységet foglal magába pl. a Perényi bárók vagy a Schönborn grófok és birtokaik iratgyűjteménye. Ismeretes, hogy ezen két tulajdon – magán és egyházi – idegen volt a szovjethatalom előtt.

Podkarpatszka Rusz levéltárügye 1920–1938

Kárpátalja Csehszlovákiához való csatolása után – az új közigazgatási alakulatnak megfelelően –a csehszlovák hatóságok hozzáláttak Kárpátalja vidéki levéltárainak központosításához. Az Ungváron koncentrált nagyszámú iratanyag elhelyezése céljából tervbe vették egy központi levéltár építését, ami nem valósult meg. A központi levéltár vezetésével Radványi Miklóst bízták meg, aki kísérletet tett az immár egyesült levéltár rendezésére, de ezt a körülmények és a rendelkezésre álló idő nem tette számára lehetővé. Részeredményeket értek el, ami Radványi hozzáértésének köszönhető. Munkálatainak eredményeiről főlevéltárosként feljegyzéseket készített, amelyekben jellemezte a levéltár gyűjteményeit és jelezte a fennálló zavaros állapotokat. A megyei, főképpen állami hivatalok levéltárainak Ungvárra való szállítása csak 1928-ban fejeződött be, ezért az iratanyag használhatóvá tétele csak nagyvonalakban valósulhatott meg. A közigazgatási reform befejeztével létrehozták Kárpátalja Tartományi Levéltárát, de a dokumentális örökség továbbra is megfelelő épület nélkül maradt, méltatlan helyeken őrizték az egész területen.

Levéltárak 1938 és 1944 között

Válságos körülmények között érte az ungvári központosított levéltárat az első bécsi döntés (1938. november 2.), amelynek értelmében Magyarország visszakapta Kárpátalja magyarlakta területeit. A csehszlovák közigazgatás Husztra próbálta átszállítani a központi levéltárat. Az irathalmaz egy része hónapokkal később az akkor szerveződő Volosin Ágoston (1874–1945) vezette államalakulat, a Karpatszka Ukraina területére került, amely jellemzően Kárpátalja hegyvidéki részén működött. A körülmények folytán teljesen összekuszálódott még a Radványi által létrehozott rend is. Megfelelő felügyelet nélkül több irat elkallódott vagy megsemmisült. A zűrzavaros helyzet közepette, 1939. március 15-én – amikor a magyar hadsereg teljes egészében visszacsatolja Kárpátalját az anyaországhoz – részben életbe lépett a magyarországi megyei közigazgatás (közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék). Ekkor újból átrendezik az iratanyagot, csomagonként válogatva szét az ungi, beregi, ugocsai és máramarosi stb. iratokat. Az iratok megyék szerinti rendezését Jaross Gyula kárpátaljai főlevéltáros vezetésével végezték az Ungi Közigazgatási Kirendeltség megbízásából. A visszarendezés során aktívan részt vettek a levéltári rendezésben Tar Zoltán ungi és Bekény István ugocsai levéltárosok is. 1943-ra már alapjában véve rekonstruálódott a levéltárak történelmi (megyei) felosztása. Az iratok rendezéséhez nyugodt állapotokra lett volna szükség, a világháború azonban ezt nem tette lehetővé, elvonta a szakembereket, megakadályozva a nagy munka befejezését. (Folytatjuk.)