Tömegverekedés tört ki a görög-macedón határnál

A verekedésben szíriai és afgán migránsok csaptak össze egymással. Egyre feszültebb a helyzet Idomeniben, a görög-macedón határnál. Sokan még mindig bíznak a határnyitásban. A görög hatóságok viszont azt szeretnék elérni, hogy minél többen költözzenek át a befogadóközpontokba.

A hideg miatt a legtöbben inkább a tűz mellett töltötték az éjszakát Idomeniben, ahol már csaknem 15 ezer migráns zsúfolódott össze. Sokan még mindig abban reménykednek, hogy újra megnyílik a macedón határ.

Nem tudjuk, mitévők legyünk, vissza már nem akarunk menni, de ez a helyzet sem tartható már sokáig – mondta egy pakisztáni férfi.

A sátrak szinte teljesen átáztak a zuhogó esőben, sár és piszok mindenütt. Egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz, ezért a vöröskereszt humanitárius katasztrófától és járványveszélytől tart.

Az éjjel egy nagyobb tömegverekedés történt a migránsok között – mondta az M1 tudósítója. Muci Attila elmondta: szíriai és afgán migránsok nagyobb csoportja csapott össze egymással. A görög rendőröknek majd egy órába telt lecsillapítani a kedélyeket, és egymástól biztonságos távolságra eltávolítani egymástól a két migráns csoportot.

A rendőrök görög, arab és fárszi nyelvű szórólapokat osztogatnak a migránsoknak. Arra biztatják őket, hogy költözzenek át a befogadóközpontokba. A helyszínen tájékozódó görög belügyminiszter azt mondta: kormánya mindent elkövet, hogy jobb belátásra, azaz távozásra bírja a migránsokat.

Továbbra is várunk a közös európai megoldásra. Kimondom, ha valaki idelátogat, gyomorforgató látványban lesz része. Ez lett a következménye annak, hogy lezárták a határt. Továbbra is hiszünk Európában, illetve a határok újranyitásában – mondta Panagiotis Kouroumplis.

Egyre többen döntenek úgy, hogy elhagyják Idomenit.

Elmegyünk, visszamegyünk az athéni táborba, mert a macedón hatóságok azt mondják, örökre lezárták a határt, de azt nehéz megmondani, hogy mi lesz velünk Athénban – mondta az egyikük.

Azonban a balkáni határzár és a rossz idő sem tartja vissza a migránsokat. A törökországi Çeşmában is ezrek várakoznak, hogy átkelhessen az Égei-tengeren keresztül, a legközelebbi görögországi szigetre. Tavaly nyáron több mint 700 ezer illegális bevándorló tartózkodott a mindössze 40 ezer lakosú városban.

Elegünk van a háborúból és a nyomorból. Át akarunk jutni, még akkor is, ha a halál vár ránk a tengeren – mondta egy afgán férfi

A fekete kontinens felől sem csökken a migránsáradat. Csütörtökön a líbiai parti őrség több mint 100 illegális bevándorlót tartóztatott fel az afrikai partok közelében. A határsértőket visszavitték Tripoliba. Az ENSZ adatai szerint tavaly több mint 2000 afrikai migráns fulladt a Földközi-tengerbe.