Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
A nap verse.
A tenger mosolyától messze hulltam, föld ölel át öblösen…
Volt egy lány. Sok szó esett felőle.
Senki sem tudta, ki a szeretője.
Elmegyek valahová,
ott találkozom, aztán megint
elmegyek, elfelejtem.
Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Óh ifjuság, ugy lengsz
mögöttem,
mint mikor könnyü fellegek
rózsaszinü, hüs habja röppen.
Egyszerre lélegzetet vettem,
torkom hirtelen szabadult,
a kő, mely majd bezúzta mellem…
Mi atyánk: Tavasz,
Ki vagy a fűben, a fában, a kőben,
A ködben, a vérben, a vágyban, a hőben…
End of content
End of content