Erdős Renée: Volt egy lány

Volt egy lány. Sok szó esett felőle.
Senki sem tudta, ki a szeretője.

Magányban élt, az emberektől távol.
Nem ismerték, csak egynehány dalából.

S a dal forró volt. Tűz áradt belőle.
Csak azt nem tudták, ki a szeretője.

Ha néha látták: mosolyogva látták;
A piros arcát százszor megcsodálták.

Csak úgy sugárzott belőle az élet.
A szeme fénylett. Vajon mitől fénylett?

Az ilyen sugár nem pattan az égből!
Csókokból fakad, titkos ölelésből.

Sugarát, fényét lopva cseni tőle –
De nem tudták, hogy ki a szeretője…

Egyszer egy fényes, nyári reggelen,
Ágyán találták holtan, mereven.

Szeméből a láng elhamvadt, kiégett.
Ajkán a mosoly, a pír semmivé lett.

Kutatva áll körötte férfi, asszony –
S a tört szemekben, a jéghideg arcon
Semmi bevallás. A halál tagad,
S Ami titok volt: titok is marad.

Aztán kivitték őt a temetőbe.
S szegénynek – sohasem volt szeretője.