Trill Zsolt főszereplésével új magyar játékfilm készült

2011. január 29-én, szombaton mutatták be a Duna Televízióban a Sára Júlia rendezte Bulvár című filmet, melynek egyik érdekessége, hogy a főszerepben a beregszászi-debreceni színészt, Trill Zsoltot láthatjuk. Kordokumentumnak is szánja új tévéfilmjét, a Bulvárt Sára Júlia, aki a magyar mozgókép-készítők jelenlegi helyzetét, az „abszurd valóságot” mutatja be.

Beiktatták a Beregi Református Egyházmegye vezetőit

A Kárpátaljai Református Egyház Beregi Egyházmegyéjének közgyűlésére, majd azt követően az újonnan megválasztott tisztségviselők beiktatására került sor  2011. 01.20-án,  Balazséron.  Zán Fábián Sándor püspök az ünnepi istentiszteleten Isten szeretetét, hűségét, kegyelmét hirdette a 40. zsoltár 1–11 versei alapján. Hangsúlyozta: az Úr kegyelméből és szeretetéből élünk és vagyunk itt. Ő meghallotta kiáltásunkat és lehajolt hozzánk.

Fukuyama szerint most a kínai diktatúra áll nyerésre

Az elmúlt időszakban több világlap is foglalkozott a globális gazdasági krízis kezelésére kimunkált pekingi és washingtoni receptekkel. A kommentárok alapján az Egyesült Államok egyértelműen vesztésre áll. A 2008-ban kezdődött világgazdasági válság iróniájának nevezte a közelmúltban  a Time magazin, hogy a kommunisták vezette Kínai Népköztársaság a kapitalista krízis kezelésben megelőzte az Amerikai Egyesült Államok demokratikusan választott…

Beköszöntő

„2011. január 14-én, Ózdon Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgató asszonya, és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke ünnepélyesen jelentették be a Kárpátalja Ma hírportál indulását.” Kedves Olvasók! Itt van az első önálló lépések ideje, a körültekintő vizsgálódás és az önmeghatározás periódusa. S bár lépéseink még bizonytalanul körültekintők, nagy…

End of content

End of content