Tisztázódott: félrefordították a Marosvásárhelyen elhangzott beszédeket

  Bukarestben bekérették a külügyminisztériumba a magyar nagykövetet, miután ellenzéki politikusok – sajtóbeszámolók alapján – azt állították, hogy a magyar kormányfő románellenes üzeneteket küldött az országba március 15-én. Az ügyben szerda este több órás vita folyt a bukaresti parlamentben is, mára azonban kiderült, hogy félrefordították a Marosvásárhelyen elhangzott beszédeket.

Vlaszovisták a Vérke-parti városban

    1944-ben Magyarország német megszállásával, valamint a keleti front közeledésével egyre több német és magyar katonai egység érintette Beregszászt. Az ideérkező csapatok egyike volt egy feltűnő egyenruhájú, eléggé ismeretlen egység: az Orosz Felszabadítási Hadsereg (ROA). Hrabár Tamás görög katolikus atya gimnazistaként kalandos módon találkozott ezen egység képviselőjével. Az atyát megkértük, mondja el ifjúkori élményeit,…

Újabb tiltakozási teszt Ukrajna számára

Bizarr időket élünk, írja Szerhij Rahmanyin a Zerkalo Nyegyelji hetilap internetes kiadásában megjelent elemzésében. Csapnivalóan megrendezett (de jól megfizetett) színjátékokat tiltakozó vagy támogató megmozdulásoknak állítanak be, adminisztratív görcsöket intézményi reformokként, csavaros talkshow-kat pedig társadalmi párbeszédként emlegetnek. A szóvirágos fecsegést rettenthetetlen fellépésnek mondják, a kemény kritikát pedig tehetetlen nyafogásnak. Mindezt rendszerint el lehet „adni” fejlődési, a…

Az elhallgatott nagy magyar író

A különös egyéniségekben és tehetségekben gazdag huszadik századi magyar irodalomnak kevés olyan izgalmas alakja volt, mint Szabó Dezső. Nincs az a jó és nincs az a rossz, amit le nem írtak vele és műveivel kapcsolatban az irodalmárok, kritikusok és irodalomtörténészek. A magyar expresszionista próza egyik főalakja, a politikai szatíra egyik magyar klasszikusa, mellesleg nagy felkészültségű…

A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet a 2011/2012-es tanévre

 A Nagyberegi Református Líceumba olyan tanulók jelentkezhetnek, akik 2011 júliusáig befejezik az általános iskola 9. osztályát. A tanulmányi idő két év. Intézményünkben a 2011/2012-es tanévtől a 10. osztályban két évfolyamon tanulhatnak a diákok. Az egyiken emelt óraszámban tanulható a földrajz, történelem és irodalom, a másikon az angol, német és ukrán nyelv. Emellett a matematika, kémia,…

End of content

End of content