• A Balassi Bálint Intézet felvételi tesztjei

    A Balassi Bálint Intézet évek óta szervez előkészítő tanfolyamot a kárpátaljai és vajdasági diákok számára. Az egyetemi előkészítőre minden év nyarán rendezik meg a felvételi vizsgát, általában teszt formájában. A jelentkezéshez a pályázatot kell benyújtani. A feltételeket, illetve határidőket  a karpatalja.ma honlapon tekintheted meg .  Az idei évtől letölthetők az intézet által szervezet vizsgák feltételei,…

  • Szabad Sajtó Díjban részesült Markó Béla

      Szabad Sajtó Díjban részesült Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, aki a hétvégén Marosvásárhelyen vehette át a kitüntetést. A díjat Földes György, a magyarországi Szabad Sajtó Alapítvány elnöke adta át egy rendezvény keretében. A rangos kitüntetést 1994. óta minden évben azoknak a közéleti személyiségeknek adják, akik munkásságuk révén jelentősen hozzájárultak…

  • Vége a kalózkodásnak

    A következő évtizedben már az iskolások is tudni fogják, mit nem szabad ellopni – a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület hamisítás elleni stratégiájának köszönhetően.

  • Kulturális rendezvénysorozat kezdődött Luxemburgban az EU-elnökség alkalmából

    Az Art Trió című hármas kiállítás megnyitásával magyar kulturális rendezvénysorozat kezdődött a hét végén a Luxemburgi Nagyhercegségben az Európai Unió soros magyar elnökségének alkalmából – tájékoztatta az MTI-t a brüsszeli magyar nagykövetség. Az uniós szerződések értelmében áprilisban és júniusban (valamint októberben) Luxembourg ad otthont az EU-tagországok miniszteri találkozóinak, amelyeken ebben a félévben Magyarország elnököl. A…

  • Líbiai tűzszünetre szólított fel a pápa

    A líbiai harcokba sodródott felek közötti párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólított fel vasárnap a pápa szokásos Úrangyala imádsága után. „Felszólítom a nemzetközi szervezeteket és mindenkit, akik politikai és katonai felelősséget viselnek: kezdjenek párbeszédet, hogy ezzel felfügesszék a fegyverek használatát” – mondta XVI. Benedek a római Szent Péter téren összegyűltek előtt. Az egyházfő közölte, hogy…

  • Sokat tévéznek a gyerekek

    Majdnem három és fél órát nézik a televíziót a 4-12 éves gyerekek, több mint felük ráadásul szülői felügyelet nélkül – derült ki az AGB Nielsen médiakutató intézet adataiból. Az eredmény: koncentrációs zavar, hiperaktivitás, agresszió. De azért van fény az alagút végén.

  • Bálvány a szent helyen

    A Regnum Marianum templomról a Magyar Televízióban Kettős évfordulóra emlékezik a főváros lakossága: nyolcvan éve épült a Regnum Marianum templom, s az épületet hatvan éve rombolták le. A romok helyére Sztálin szobrát állították, amelyet a forradalmárok 1956-ban törtek darabokra. A templom tragikus történetére az Átjáró hétfői adása emlékezik.

End of content

End of content