• Milliókat érint a hatalmas kínai áradás

    Több mint ötmillió embert érint a múlt hét pénteken kialakult hatalmas áradás Kelet-Kínában, százhetven személyt pedig eltűntként vagy elhunytként tartanak számon. A felhőszakadás miatt az állami hírügynökség szerint Csöcsiang illetve Hubej tartományban hatalmas területek vannak víz alatt, írja a BBC.

  • Tizenhárom rádiós vehette át oklevelét

    2011. június 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Győr termében adták át a rádióműsor-vezető és konferanszié képzés végzőseinek oklevelét. A képzés a Kecskeméti Regionális Képző Központ és a beregszászi Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának kezdeményezésére indult. Összesen harminckilencen jelentkeztek a tanfolyamra. A képzés végén kilenc vizsga után tizenhárom ifjú rádiós vehette át az oklevelét.

  • Megvan a meddőség oka?

    A legújabb kutatások eredményei szerint a kávéivás csökkenti a petevezeték izmainak aktivitását, s ezzel rontja a megtermékenyülés esélyét.

  • Berlinben vizsgálták a kommunizmus bűneit

    Három nappal ezelőtt, június 16-án emlékeztünk a mártír miniszterelnök, Nagy Imre kivégzésének és újratemetésének évfordulójára. Az 1956-os események részesei – sajnos egyre kevesebben élnek már – jószerével nem tudták, nem tudhatták, hogy tetteik miként formálják a történelmet, s nem is ez a szándék vezette őket. Csupán le akartak számolni a hazugságokkal, demokratikussá alakítani a diktatúrában…

  • „Lengyelország ma példakép az Uniónak”

    Pénteken fejeződött be a tárgyalás, amelyen Jerzy Buzek az Európai Parlament elnöke, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, továbbá az EP valamennyi frakciójának képviselője részt vett. A Varsóban megtartott tárgyalás végeztével Buzek úgy fogalmazott: „Lengyelország ma példakép az Európai Unió számára!” Kijelentését pedig azzal indokolta, hogy véleménye szerint az ország rendkívül jól felkészült az elnökségi feladatokra.

  • Vasárnapi üzenet: Az igazi boldogság

    Textus: Máté evangéliuma 5,8: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent”. Napjaink embereinek gondolkodásában, s ebben a tekintetben nem sokat változott a világ az idők folyamán, a legfontosabb kérdés még mindig az, hogy „hogyan lehetünk boldogok?”. A kérdésre kapott válaszlehetőségek skálája nagyon gazdag és színes, gyakran olyannyira, hogy az emberek szinte már nem…

  • A Tiszától elzárt falu

    Szalóka természetföldrajzi fekvését tekintve Tisza-parti község. A szájhagyomány szerint a folyón közlekedő tutajosok szálltak meg itt, s ezért is nevezték a települést eredetileg Szállókának. Talán nem ez az igazság, de annyi bizonyos, hogy az 1270-es évekből származó oklevelekben is megtalálták már a falu nevét Zaloka formában. Az ungvári járási falu 780 lakójának 99%-a ma is…

End of content

End of content