Sorsoltak a BL-ben
Megtartották a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolását.
Megtartották a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolását.
Nő az érdeklődés a kínai nyelv iránt Magyarországon: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Konfuciusz Intézetének tanárai az elmúlt öt évben ötezer tanulót oktattak, és a számuk folyamatosan emelkedik.
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előre hozott parlamenti választásokon. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
A politikai szereplőknek hozzá kell szokniuk, hogy ellenfeleik figyelmét semmi nem fogja elkerülni, és amibe csak lehet, bele fognak kötni. A választási kampány közeledtével már minden részlet számít.
Március 11-én, vasárnap délelőtt még javában hullt a hó a Nagyszőlősi járás településeire, köztük a Tiszaújhely, Puskino és Tiszakeresztúr között fekvő Karácsfalva házaira is, ám kora délutánra elállt a havazás, így az ugocsai kisközségben is borús ég alatt, de zavartalan körülmények közepette avathatták fel a KMKSZ falunévtábla-állítási programja keretében emelt, a helység címerével ékesített, impozáns,…
Szombaton a párafoltok feloszlása után péntekihez hasonló, felhőtlenül napos időre számíthatunk, főként délnyugaton várható szél.
Koszorúzásokkal emlékeztek meg csütörtökön Párizsban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójáról.
A magyar társadalom mindig érzékeny volt a nemzeti függetlenség eszméjére.
Elkészült az 57. Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójának, a Compact Disconak „Sound of our Hearts” című hivatalos videoklipje, amit elsőként az m1 nézői láthatnak, március 18-án, vasárnap, közvetlenül a „Magyarország, Szeretlek” című műsor után, 21:20-kor.
A világ legnagyobb, határokon átívelő természetvédelmi övezetét hozza létre öt dél-afrikai ország, hogy megvédje a kontinens elefántállományának felét és több más veszélyeztetett fajt az orvvadászattól és életterük további szűkülésétől.
End of content
End of content