A magyarok istenére…

A magyar társadalom mindig érzékeny volt a nemzeti függetlenség eszméjére.

Amikor a Nemzeti Múzeumnál felcsendül a Himnusz, a Kossuth-nóta, a 12 pont, a Nemzeti dal és a Szózat, az sokkal több puszta visszaemlékezésnél. 1848. március 15-e az a nap, amelyre szinte minden magyar büszke, bárhol éljen a világban. 164 év telt el a forradalom és szabadságharc óta. Vajon mit jelentett a szabadság akkor, és mit jelent most?

Függetlenség a Habsburg hatalomtól, szabadulás a jobbágyság terheitől, és valódi vallásszabadság – ezt is jelentette a szabadság 1848-ban, mondja Horváth Erzsébet református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem teológiai tanára. Kossuth Lajoséknak nagyon fontos volt, hogy a magyarok gyakorolhassák emberi jogaikat; választhassanak országgyűlést, ne idegen, hanem saját uralkodója legyen a nemzetnek. A 12 pontban az is benne volt, hogy saját hadsereget akartak és nem idegeneket.

A szabadságot sokan, sokféleképpen értelmezik ma is. Magyar keresztyénként a szabadság függetlenséget és még valami többet is jelent. Jézus Krisztusban ugyanis szabadságot kaptunk bűneinktől, tisztává lettünk, mert bűneink megbocsátattak Krisztus vére által. A keresztyén ember tehát kapott valami pluszt az Istentől és természetes, hogy ezt az Istentől való szabadságot szeretné megélni, vágyakozik ez után.

A márciusi ifjak példaképek lehetnek az egész nemzet számára, a kisiskolások fújják is a negyvennyolcas hősöket, de vannak-e mai példaképeink?

Nehéz kérdés, mert mindig egy adott idő, hely és helyzet adja meg a hősöket. Elképzelhető, hogy úgy lehetsz hős, ha tisztességesen végzed a munkádat, és ma már arra lehet fölnézni, aki nem csal adót, nem száguld százhatvannal, ahol csak száztízzel lehet menni. Lassan oda jutunk, hogy a normális ember lesz a hős. Negyvennyolcban azok voltak a hősök, akik fegyvert fogtak, és életüket merték adni a haza szabadságáért. Gyerekkoromban sokat hallottunk a negyvennyolcas hősökről, az ötvenhatosokról már inkább csak a szülőktől. Talán ma azokat lehet hősöknek nevezni, akik részt vettek a 2006-os tüntetéseken Budapesten, mert ők egy jobb Magyarországért, tisztességes életért és a szabadságért vonultak az utcára, közben pedig el kellett szenvedniük a rendőrség brutalitását.

Változott a harcok színtere, ma nem a csatatéren folyik a harc a magyar szabadságért, hanem Brüsszelben…

Igen, ez így van, és ha egy kicsit visszatekintünk, érdemes Széchenyi Istvánról szólni. Ifjú korában tíz évet járt Európában, majd hazajött és hasznosította az ottani tapasztalatait, sokat hozott Európa jó dolgaiból. Napjainkban más szelek fújnak Nyugat-Európa felől, támadják nemzetünket, amely pedig csak egyszerűen keresztyén és tisztességes akar maradni. Nemzeti ünnepünkön Franciaországból jönnek tüntetni a magyar kormány ellen, pedig sokkal szerencsésebb lenne, ha a tiltakozás helyett inkább valami jót tennének az itt élőkért. Azt állítják, hogy történelmi dolgot cselekszenek, holott szó sincs erről. Nem akarják, hogy tisztességesen tudjunk ünnepelni. A szomorú az, hogy sok embert meg tudnak téveszteni. Lengyelországból azért jönnek a barátaink március 15-én, hogy velünk együtt ünnepeljenek.

Miért szúrja a nagy nyugat-európai országok szemét, hogy van itt egy kis ország Európa közepén, amely kiáll a saját szabadságáért?

Éppen ez a baj, hogy keresi a saját szabadságát. A globalizáció korában nem nézik jó szemmel, hogy megvannak a saját elképzelései egy országnak és szeretne a saját maga útján járni. A globalizációban a nemzet megmaradásának alapja a saját, nemzeti öntudat, hogy az ember tudja, hová tartozik. Amennyiben ez hiányzik, akkor bármit meg lehet tenni az emberrel, bármit el lehet hitetni vele.

A magyar baloldallal szimpatizálók éppen azt hirdetik, hogy nincs saját hazájukban szabadságérzetük. Miért élik meg az emberek másképpen ugyanazt a helyzetet?

Nem mindegy, hogy ki milyen családban nő fel, hol tanult. Nem véletlen, hogy a kommunizmusban nem lehettek egyházi iskolák, és az oktatást teljesen átalakították. Az sem véletlen, hogy 2003-ban, a Magyar Bálint nevével fémjelzett oktatási rendszerben nem lehetett szó erkölcsről, a Szózat és a Himnusz nem volt fontos a tanításban. Mindenkor látszik annak a hatása, hogy milyen beállítottságú emberek vezetik az országot. Az a vezető, aki valóban magyar embernek érzi magát, felelős az országért, tudja, mit jelent magyarnak lenni, és nem a külföldi hatalom bábja és kiszolgálója. Ha olyan vezető van pozícióban, akinek nincs köze az Isten-tudathoz, akkor nem tudja, mit jelent az ajándék, amit Istentől kapott, amivel el kell majd számolnia. A keresztyén ember tudja, hogy mit jelent szolgálni. Ugyanúgy szolgálja a hazáját, mint ahogyan Istent szolgálja, legyen akár kubikus, vájár vagy éppen kormányfő.

A Nemzeti dalban ott vannak az ismétlődő sorok: “a magyarok istenére esküszünk”. Mit jelent ez, hogy a magyarok istene?

Nagyon fontos kérdés ez, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy Isten van, aki az egész teremtett világ ura. Karácsony Sándor (református író, a magyar filozófiai gondolkodás nagy alakja) azt mondta, hogy meg lehet a transzcendens felől közelíteni nemzeti mivoltunkat, és így érthető és elfogadható, hogy azt írja Petőfi Sándor: “a magyarok istenére esküszünk”. Petőfi idejében teljesen természetes volt, hogy az emberek templomba jártak, nem voltak köztük Isten-tagadók. Az Istenhez kötődés a lehető legtermészetesebb dolog volt az emberek számára. Petőfi azért írja, hogy “a magyarok istenére esküszünk”, mert ha így esküszik valaki,ott nem lehet hazudni, azt az esküt nem lehet visszavonni, mert a legszentebbre esküdött fel. A magyarok istene azt jelenti: Isten, aki szereti a magyarokat. A keresztény ember az Istentől kapott szabadságával a földi szabadságért is tud harcolni, ha elnyomás van, nem szabad elviselni a szolgasorsot.

Fekete Zsuzsa

Forrás: parokia.hu