Újabb szorítás Ukrajnán
Küszöbön a belorusz-ukrán kereskedelmi „háború”.
Küszöbön a belorusz-ukrán kereskedelmi „háború”.
Pókselyemszálak ezreiből fonták meg egy hegedű húrozatát japán kutatók – közölte a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk).
Az Ukrajnában tapasztalható belpolitikai fejlemények miatt egyelőre leállt az a folyamat, amely Kijev gazdasági-politikai integrációját segítené elő az Európai Unióval – derült ki abból az öt európai külügyminiszter által jegyzett közös levélből, amelyet a The New York Times című amerikai napilap hírportálja tett közzé.
Az idő múlását ugyan nem állíthatjuk meg, de nemkívánatos jelei ellen hatékonyan küzdhetünk.
A Rákóczi Szövetség nem rendelt meg telefonos közvélemény kutatást a hétvégi szlovákiai választásokkal összefüggésben, és politikai tevékenységet nem folytatnak – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Nemzetközi megfigyelők szerint komoly problémák voltak az orosz elnökválasztás tisztaságával; az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetének képviselői Moszkvában sajtótájékoztatón mondták el kifogásaikat.
Egy mindössze nyolc esztendős kisfiú fényképezőgép lencséjén keresztül mutatkoznak be az iraki mindennapok: Kamár Hásim igazi hírességnek számít hazájában, és legkedvesebb időtöltése a bagdadi élet megörökítése.
A 66 éves lap a szépirodalmi profilt megőrizve a társművészetek felé is nyitó internetes változattal jelentkezik.
A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet kulturális fesztiválok támogatására. A pályázat célja: a kulturális fesztiválok támogatása és ezen keresztül a magyar kultúra pozíciójának, rangjának és színvonalának megőrzése és erősítése.
Rendkívüli fotót készített egy norvég fényképész az északi fényről.
End of content
End of content