Jön a válság újabb hulláma
Leállt a gazdasági növekedés.
Leállt a gazdasági növekedés.
Bár a közösségi oldalak virágzását éljük, ezeket csak korlátozottan használhatják azok, akik élőben szeretnék megnézni az ötkarikás játékokat.
A 2012 első negyedévében elkövetett nemi erőszakok és zsarolások száma csökkent az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest – közölte a Szevodnya c. lap a belügyminisztérium adataira hivatkozva.
A tanárok idejük jelentős részét nem tanítással, hanem dolgozatjavítással töltik.
A kormányra nem vonatkoznak a megszorítások. A múlt héten az egész ukrajnai sajtót bejárta a regionális fejlesztési, építőipari és kommunális gazdasági minisztérium közleménye arról, hogy az energiahordozók árának növekedése következtében rövidesen emelni fogják az ivóvíz, a fűtés és más kommunális szolgáltatások tarifáit. A minisztérium szerint ebből egyetlen kiút lehetséges: gondosabban kell szigetelni a lakóházakat, hogy…
Harminckét gobelint és különleges technikával készült textilfestményeket, köztük az Apokalipszis, a Kozmosz, a Lavina és a Belerendült a Föld című alkotásait mutatja be Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész péntektől a Duna Palotában.
Amikor a múltban alkalmazkodni kellett a klímaváltozáshoz, a változatosság bizonyult az emlősök leghasznosabb fegyverének. Jelenleg azonban rohamosan csökken az emlősök sokfélesége, ami nem sok jóval kecsegtet egy felgyorsuló éghajlatváltozás esetén.
Az Ukrán Kupa 2011/2012-es kiírásának elődöntőjében a Sahtar Voliny Luck otthonában lépett pályára.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 160 millió forintos képzésfejlesztési projektbe kezdett a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetésével, ennek keretében a munkáltatók megkérdezésével bővítik a tananyagot és az oktatást – közölte a program szakmai koordinátora az MTI-vel.
Már a közeljövőben felállhat a Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat hálózata a magyarok lakta határon túli területeken – mondta el az MTI-nek Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár április 28-án Pozsonyban.
End of content
End of content