A visszavonuló Sevcsenko amit lehetett, elért

Múlt pénteken jelentette be visszavonulását a legnagyobb ukrán futball-legenda, Andrij Sevcsenko. Az ukrán játékos nevelőegyesületéből, a Dinamo Kijevből vonul vissza, tervei szerint a jövőben a politikai pályán lenne hasonlóan sikeres.

Néhány feledhetetlen nap Brüsszelben

A közelmúltban kárpátaljaiak egy 21 fős csoportja Kovács Béla EP-képviselő meghívásának eleget téve egy háromnapos brüsszeli kiránduláson vett részt. Jómagam is tagja voltam ennek a társaságnak, amely azért látogatott el az Európai Unió egyik székhelyére, hogy ott bepillantást nyerjen az Európai Parlament munkájába.

Ukrajna nagy napenergetikai fejlesztést akar

Ukrajna másfélszeresére növelné az idén napenergiát hasznosító kapacitásait, bár szakértők kétkednek, hogy ilyen nagy mérvű fejlesztést végre tud hajtani és az ütemet az elkövetkezendő évben is képes lesz tartani.

Kárpátia Portál 2012

Kárpátia Portál 2012 címmel vállalkozások gazdasági együttműködését elősegítő kiállítást szervez október 18-19-én Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – jelentette be a szervezet főtitkára kedden sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban.

End of content

End of content