Ukrajna nagy napenergetikai fejlesztést akar

Ukrajna másfélszeresére növelné az idén napenergiát hasznosító kapacitásait, bár szakértők kétkednek, hogy ilyen nagy mérvű fejlesztést végre tud hajtani és az ütemet az elkövetkezendő évben is képes lesz tartani.

A tervek szerint a jelenlegi 400 MW-os kapacitásait 600 MW-ra növelné, de jövőre már további 400 MW új kapacitást hozna létre, majd a továbbiakban évi 500 MW-nyit.

Az adatokat a kyivpost.com portál hozta nyilvánosságra, a kétkedéseket nyugat-európai szakmai források hangoztatják.

Ugyanakkor Ukrajna tervbe vette, hogy a napenergiát hasznosító létesítmények összkapacitása 2030-ra érje el a 1,5-2,5 gigawattnyit.

Mindez azt is jelentené, hogy Ukrajnában a fotovoltaikus kapacitásfejlesztés gyorsabb lenne, mint a legtöbb európai államban, bár azért az ütem elmaradna például Görögország, Németország vagy Olaszország hasonló irányú fejlesztéseinek ütemétől.

Az ukrajnai ütem eddig nem volt kiemelkedően gyors: két és fél év kellett ahhoz, hogy az ország előkészítse, illetve megvalósítsa 270 MW új kapacitás létrehozását, ami több, mint húsz naperőmű-park létrehozását jelenti. Tavaly Európa egyik hatalmas ilyen létesítményét helyezte üzembe a Krim félszigeten 105 MW kapacitással.
Forrás: tisztajovo.hu