Házikedvencek által terjesztett betegségek
Az állatoktól – kutyáktól, macskáktól, más házikedvencektől vagy vadon élő állatoktól- elkapható fertőző betegségek száma száz felett van.
Az állatoktól – kutyáktól, macskáktól, más házikedvencektől vagy vadon élő állatoktól- elkapható fertőző betegségek száma száz felett van.
Kerekasztal-beszélgetést tartott a Kárpátaljai Pedagógiai Továbbképző Intézet módszertani, humán-társadalomtudományi és nemzetiségi iskolákért felelős kabinetje a roma gyerekek és fiatalok tanulmányait illetően.
Üres címlappal jelent meg csütörtökön több ukrán lap tiltakozásul a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen.
Másfél hónap alatt hatvan helyszínen mintegy 240 programmal, köztük kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal várják a nézőket a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében.
A nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó román legfelső védelmi tanács csütörtökön jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében Románia harci repülőgépeket fog vásárolni.
A Munkácsi Görögkatolikus Püspökség rezidenciájának és székesegyházának felújítása 2006 őszén kezdődött el, a munkálatok ma is tartanak. A renováláshoz szükséges adományok eléréséhez különleges gyűjtőakcióba kezdtek: speciális 20, 50, 100 és 200 hrivnya értékű téglajegyeket árusítanak, melyek a munkácsi püspökség parókiáin, a székesegyház sekrestyéjében és a püspöki igazgatóságon vásárolhatóak meg.
Miközben a politikusok az Ukrajnában használatos különböző nyelvek státusáról vitatkoznak, addig az ukránok több mint fele hibásan beszél és ír ukrán és orosz nyelven egyaránt – írta pénteki számában a Korreszpondent című ukrán hetilap.
Tizenkétezer kárpátaljai hívő jár Prága templomaiba, közülük háromezren görögkatolikusok, míg kilencezren pravoszláv felekezetűek – számolt be a Novini Zakarpattyanak egy kárpátaljai pap, aki a cseh fővárosban tartott istentiszteletet.
Szeptember 22—23-án a tizenhatod döntőkkel folytatódott az Ukrán Kupa.
A sérült emberek gyakori gondolatmenete, hogy Isten büntetése a fogyatékosságuk.
End of content
End of content