56 kilométeres teljesítménytúra

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a cserkészek szervezésében Kárpátalján az 1956-os forradalom emlékére meghirdetett teljesítménytúra, amire október 26–27. között került sor.

Szimpátiatüntetés Székelyföld autonómiájáért

Október 27-én a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezésében lezajlott a székelyek 55 kilométeres nagy menetelése, mely az egységes és autonóm Székelyföld igényére igyekezett felhívni a figyelmet. Székely testvéreink szándékukban nem maradtak egyedül, hiszen a nagy meneteléssel egy időben Budapesten, valamint a világ több más pontján történtek szimpátiatüntetések.

Színről színre – SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat alkotói pályázata

A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet, a hívószó: SZÍNRŐL SZÍNRE. Lépjünk sárgáról a kékre akár vagy a színesről a színtelenre, esetleg fordítva: színtelenről, egyszínűről a sokszínűre, a szivárványosra – a káprázatosra akár, bármire, ami szín. Színről színre lássunk (de nem vallási értelemben!), akkor is, ha színleléssel van dolgunk, vagy ha színjátékkal, színházzal, helyszíneléssel…

End of content

End of content