Az anyaország hangja

Az elmúlt néhány nap meglehetősen „termékenynek” bizonyult a kárpátaljai magyarságot, az ukrán-magyar kapcsolatokat érintő internetes publikációk vonatkozásában.

Vajdasági népességfogyás: akcióterv indult

Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke szerint a térséget érintő demográfiai problémákról, a magyar nemzetiségűek számának csökkenéséről nemcsak formálisan kell beszélni, hanem konkrét intézkedésekkel kell kimutatni, hogy a társadalom megbecsüli a többgyermekes családokat.

Energia show Verbőcön

Sikeres fellépést tudhat maga mögött a beregszászi Energia zenekar, mely október 27-én a Verbőci Művelődési Házban Hangok, képek, érzések címmel adott koncertet.

45 másodperc alatt hűt a fordított mikró

Egészen mostanáig az emberiségnek nem volt olyan eszköze, ami hosszú várakozás nélkül tudta volna lehűteni a dolgokat. Egy új rendszer viszont képes szobahőmérsékletről négy Celsius-fokra hűteni legalább az italokat, többek között a borosüvegeket, a szénsavas italok dobozait mindössze néhány másodperc alatt.

End of content

End of content