• Európa elbaltázta?

    Az újévi-karácsonyi ünnepkör kábulatából lassan magához térő ország újra megpróbálja felvenni az események tavaly év végén elejtett fonalát, de nem könnyű visszatalálni az előző esztendő történéseinek kerékvágásába.

  • Egy rejder vallomásai

    Sokkal kényelmesebb volt vállalkozni a kilencvenes évek bűnözői Togliattijában, mint napjaink Ukrajnájában – jelentette ki a pravda.com.ua portálnak nyilatkozva Vagyim Grib, aki üzletemberként tapasztalatból ismeri mindkét „terepet”.

  • Az alvás a tanulás ára

    Miért van szüksége az össze élőlénynek alvásra? Végülis alvás közben sebezhetőek lesznek és a környezetüktől is elzárva maradnak, míg fel nem ébrednek. Két kutatónak most teljesen új elmélete van erről, amely cáfolja, hogy alvásra azért lenne szükség, mert az erősíti az agyi kapcsolatokat.

  • VII. InternetVers Fesztivál

    A Hangraforgó internetes Szakmai Fórum, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, valamint a győri József Attila Művelődési Ház 2014-ben megrendezik a VII. INTERNETVERS FESZTIVÁLT énekelt és megzenésített versek előadói számára.

End of content

End of content