Áder János: hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk

Az „életörömmel megélt hazaszeretet” fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében, és egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 2014-ben már a hetedik szabad választáson íródhat tovább az ország szabadságának legújabb kori története.

Befogadást és szolidaritást sürgetett Ferenc pápa

Mások problémáit nem lehet messziről, egy magasra helyezett balkonról figyelni anélkül, hogy ez megérintene bennünket, ‘akarjuk vagy sem, testvéreinkről van szó’ – jelentette ki Ferenc pápa kedd délután a Szent Péter Bazilikában az általa vezetett vesperáson, ahol Róma városának problémáiról és ezzel egy időben a római egyházról is beszélt évzáró homíliájában.

Megvan az év hala

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó lett az év hala (43%), megelőzve a másodikként befutó sügért (40%) és a harmadik helyezett gardát (17%).

End of content

End of content