• Folytatattuk a honismereti barangolást

    Nagy élményben volt részük idén azoknak a diákoknak, akik a tavalyi folytatásaként megszervezett honismereti jutalomkiránduláson vehettek részt a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének támogatásával. A kísérőtanárok folyamatosan meséltek az adott terület természeti kincseiről, történelmi jelentőségű épületeiről és emlékműveiről.

  • A legnagyobb érték a gyermek

    Színes kulturális programmal és különböző játékok sorával köszöntötték a gyermekeket június 15-én Mezőgecsében. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett Mezőgecsei Gyermeknap nyitányaként egy helyi iskolás szavalta el Szalai Borbála Halljátok meg, emberek! című versét, tolmácsolva ezzel minden felnőtt és gyermek óhaját:

  • Áttekintés egy évszázadról

    A XVI. és a XX. század volt a magyarság két legnehezebb évszázada. Az előbbiben a török hódítás következményeként hazánk három részre szakadt (a Habsburg-irányítás alatti ún. Királyi Magyarországra, az oszmán-vazallus, de belügyeiben önálló Erdélyi Fejedelemségre, valamint a török hódoltsági területre), és elveszítette középhatalmi státuszát, a múlt században pedig Trianonban darabjaira törték a történelmi Magyarországot. Ám…

  • A belgák továbbjuthatnak, Algéria kieshet

    A belga labdarúgó-válogatott az orosz csapat ellen kiharcolhatja a továbbjutást a brazíliai világbajnokság H csoportjának vasárnapi második fordulójában, melynek során Algéria a versenyben maradásért küzd a dél-koreaiakkal.

  • Kilenc uniós ország baloldali vezetője támogatja Juncker jelölését az EB élére

    Kilenc uniós ország baloldali vezetője azt támogatja, hogy a volt luxemburgi miniszterelnököt, Jean-Claude Junckert válasszák meg az Európai Bizottság élére. Ezt Francois Hollande francia államfő jelentette be szombaton, miután meghívására Párizsban egyeztetett Elio di Rupo belga, Bohuslav Sobotka cseh, Helle Thorning-Schmidt dán, Matteo Renzi olasz, Victor Ponta román és Robert Fico szlovák miniszterelnök, valamint Werner…

  • Bakos Kiss Károly: Emlékezet

    A múltunk lombja Szénné préselődik Eldőlt erdők Súlya a hátamon A karbonkor A bordába ékelődik A megtömörült Fosszilis fájdalom Itt kárpátkemény Kőzetek Közé szorult A vízalatti szerkezet Mert ránknehezült a Nehézkedés Hideg időrétegek Alatt lettünk Gyúlékony préselet Nem mi kértük Aki van senki se De ránkesett a dolgok neheze A mindig milyen Világot tartani Mert…

End of content

End of content