Hogy összenőjön, ami összetartozik…

Amikor 1329-ben Károly Róbert királyunk koronavárosi kiváltságokat adott öt máramarosi településnek: Hosszúmezőnek, Visknek, Máramarosszigetnek, Técsőnek és Husztnak, még legvadabb rémálmaikban sem sejthették az itt lakók, hogy 600 év múltán a történelem talán legigazságtalanabb békeszerződésével mesterséges határral szakítják el egymástól a váro­sokat.

Beneš és a történelem bosszúja

Beneš és a történelem bosszúja

Figyelemre méltó cikk jelent meg a napokban a mukachevo.net portálon Miért adta oda Beneš Sztálinnak Pidkarpatszka Ruszt? címmel arról, miként csatolták Kárpátalját a Szovjetunióhoz a második világháború eredményeként.

Aláírták a társulási megállapodásokat

Aláírták Brüsszelben az Európai Unió és Moldova, valamint Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, valamint az Ukrajnával kötendő egyezmény még hátralévő, a szabadkereskedelemről szóló részét.

A futball szeretetének jegyében

A jelenleg folyó brazíliai foci-vb tiszteletére rendeztek focitornát Guton. „Éljen a foci!” – hirdette a felirat a nézőtér fölött. Három korcsoportban több mint 100 focista lépett pályára.

Egyetemi előkészítő pályázat

Megjelent a Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázat, mely a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre vonatkozik a 2014/2015-ös tanévben az alábbi személyek részére:

Algéria továbbjutott, az oroszok kiestek

Az algériai válogatott 1-1-es döntetlent ért el az orosz csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság H csoportjának utolsó fordulójában, így története során először jutott az egyenes kieséses szakaszba.

End of content

End of content